...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2009.09.16. 17:00 bbjnick

Imagine, Imagine: „a méltóság eutanáziája”

Címkék: film kommunikáció 2003 szabadság béke hit pokol nyugat szeretet modernitás képzelet dokumentumfilm egység tulajdon mennyország méltóság nihilizmus individualizmus angol film koprodukció osztrák film lennon john jagger mick carey john drogkultúra baker frederick antropológiai film egan sam roedelus hans-joachim boboschewski alexander mehofer christian numeroff richard probyn robin matthews vaughan ono yoko elms robert mellers wilfred kroto harry tairo kemmyo sato imagine azaz képzeld el

  „I just belive in me.” (John Lennon)   Bekapcsoltam a tévét. A képernyőn előzetesek futottak, majd egy sorozatfőcím: talán Zenészportrék (vagy valami hasonló). A következő műsor (mint a főcímből kiderült) az Imagine, azaz „Képzeld el!”.   Imagine, azaz „Képzeld el” (Eredeti cím: Imagine…

24 komment

süti beállítások módosítása