...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

E blog szerzői...

...nem sértődnek meg, nem kapnak sírógörcsöt vagy hisztériás rohamot, nem kiáltanak rendőrért, ha eltér a véleményed az övéktől.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2010.07.01. 05:47 bbjnick

Rövid széljegyzet(ek) a Széchenyi-évhez (2010. július 1.)

Címkék: nemzet magyarország európa széchenyi istván magyarság hunnia 2010 németh lászló 1860 mélymagyar garay jános széchenyi év egy pillantás a névtelen visszapillantásra blick

  „Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, Csak elfajult kor hős elődöket; A lelkes eljár ősei sírlakához, S gyújt régi fénynél új szövetneket. S ha a jelennek halványúl sugára: A régi fény ragyogjon fel honára!”   Garay János: AZ ÁRPÁDOK. VEZÉRHANG…

Szólj hozzá!

2010.05.04. 02:57 bbjnick

Gróf Széchenyi István pisztolyát porozza (3-dik levonás)

Címkék: nemzet magyarország hitel széchenyi istván magyarság erkölcs kereszténység hűség erény nemzetiség karakter 2010 jellem méltóság hazafiság 1860 mélymagyar 1829 kozmopolitizmus széchenyi év

  „(...)   De minekelőtte magasbra emelkedhetik az ember, s tulajdoni kifejlődhetnek, s a polgári vagy nemzeti erény mélyebb gyökereket verhet, mindenekelőtt szükséges, hogy legyen Nemzetiség Mert lenni kell előbb, s csak aztán lehet jóra, derékre, erényesre…

4 komment

2010.03.02. 01:48 bbjnick

Gróf Széchenyi István pisztolyát porozza (2-dik levonás)

Címkék: nemzet magyarország széchenyi istván magyarság erkölcs kereszténység hűség karakter 2010 jellem méltóság 1860 mélymagyar széchenyi év 1844

  E bejegyzés közvetlen előzménye: magyarido.blog.hu/2010/01/11/grof_szechenyi_istvan_pisztolyat_porozza_1_so_levonas   „(…) Nem akarom most azt vitatni, hogy a nemzetiség dolga mennyire érdekes, − meglehet, hogy nagy részben talán aberratión alapul…

16 komment

2010.01.11. 03:21 bbjnick

Gróf Széchenyi István pisztolyát porozza (1-ső levonás)

Címkék: nemzet magyarország világ széchenyi istván magyarság erkölcs kereszténység karakter 2010 jellem méltóság 1860 mélymagyar 1831 széchenyi év

 2010-ben, április 8-án, lesz (ha jól számoltam) százötven éve, hogy Széchenyi István meghalt. „…azon embert köszöntöm erős tiszteletre méltó characterünek, ki egyszer Á-val, s másszor B-vel tart, a mint t. i., — mert soha nem változik, — néha A…

2 komment

süti beállítások módosítása