...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2011.10.10. 05:19 bbjnick

„Minden szabad nekem, de nem minden hasznos” (Vatopedi Efrém igumen az abortuszról)

Címkék: élet halál teremtés szabadság magzat gyermek valóság etika abortusz gyilkosság erkölcs ember kereszténység bűn személy bioetika művi abortusz valóságigény magzati állapot vatopedi efrém igumen

  „2011. júliusában tartották Moszkvában (…) »[az] Életért - 2011« c. II. Nemzetközi Fesztivált. »Az egyházmegyei anyaságvédelmi központok szervezésének gyakorlati aspektusai« tanácskozáson elhangzott Efrém archimandrita, az áthosz-hegyi…

Szólj hozzá!

2009.06.19. 13:53 bbjnick

Valóságigény (vázlat)

Címkék: közösség klán isten teremtés liberalizmus valóság tamás gáspár miklós remény tea kereszténység lelkiismeret modernitás klikk ideológia személy csontváry kosztka tivadar chesterton g k immunitás valóságigény

  Az utolsó korty a reggeli második teámból olyan jólesett, hogy nyomban (szinte ellenállhatatlan) késztetést éreztem, hogy leírjam a következőket (s bár akkor, ott helyben, nem volt rá módom, amint tehettem, sort kerítettem rá); tessék: „…Mégiscsak volt…

10 komment

2009.04.02. 06:09 bbjnick

Napi elkeserítő és földerítő, 27-dik Márc. – 1-ső Ápril. 2009.

Címkék: élet youtube isten teremtés abortusz gyilkosság cseh tamás áldás özönvíz nagytakarítás noé valóság nagybátyánk teremtés könyve xvi benedek pápa cserhalmi györgy enyészpont levelezőlap irgalmasság isten képmására teremtetett az ember ratzinger joseph

  E bejegyzés közvetlen előzményét „túlhaladták” az események. Mire megszülethetett volna „fölülírta” az idő.   E bejegyzés előzménye így kezdődött volna: „A közvélemény jelentős részének – melyet az <<okosak>> alkotnak – túlzottnak és alkalmatlannak, sőt egyenesen bosszantónak…

Szólj hozzá!