...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2009.09.23. 15:58 bbjnick

Adalékok a Tükör a képben vagy... c. bejegyzéshez

Címkék: közösség történelem magyarország valóság eskü tükör magyarság nép bizalom együttérzés jókai mór egység kilakoltatás méltóság önazonosság akarni tisztázás szembesülés ellehetetlenülés újraalapítás

(Szövegértési és szövegértelmezési gyakorlat) A Tükör a képben vagy... c. bejegyzés itt olvasható:magyarido.blog.hu/2009/07/10/tukor_a_kepben_vagy_egy_megnemirt_bejegyzes_megnemirasarol …Akkor, Galgagyörkön a Magyar Gárdával közösen becsületesen élő és dolgozó…

Szólj hozzá!

2009.05.20. 04:14 bbjnick

Napi elkeserítő és földerítő, 20-dik Máj. 2009.

Címkék: jövő történelem rendszerváltozás orbán viktor eskü magyarság erő sötétség diktatúra bizalom egység hála méltóság önazonosság emlékezetvesztés tisztázás identitásvesztés szembesülés ellehetetlenülés

 …Az én generációm, a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején születettek, nagykorúvá válása egybeesett a „rendszerváltozással”. Már kellően érettek és még eléggé fogékonyak voltunk ahhoz, hogy a történéseket a maguk valóságában,…

22 komment

2009.03.14. 03:21 bbjnick

„Állj ki a házad elé, próbáknak ideje ez itt…”

Címkék: magyarság erkölcs hagyomány méltóság németh lászló ősök tisztázás próbáknak ideje a magyarság sorsa nemzeti elkötelezettség nemzeti kiegyenesedés nemzetközi összeilleszkedés

 Ha egy kicsit is „szörfölgetünk” a „magyarnyelvű világhálón”, tapasztalhatjuk, hogy lassan már-már a gasztro- és szex-téma is háttérbe szorul „a magyarság sorsa”-tematika mögött. Ezeket a „sorsboncoló” fórum- és blogvitákat…

4 komment