...ami valóban van...

„… minden, ami valóban van, az elmúlt már, s (…) egyedül az van, ami valóban elmúlt. Aki ragaszkodni akar ahhoz, hogy az emberiség múltjának nincsen már tulajdonképpeni életértéke, hanem csupán figyelmeztetés vagy tanítás szempontjából hasznos a jövő számára – mert hiszen a múlt nem tud valóban cselekedni –, annak vállalnia kell azt is, hogy saját életét is a mai napig, sőt előre, az utolsó pillanatig megtagadja, mint értéktelent. Aki megérti azt, hogy a kultúra formát adás, az belátja azt is, hogy a legmagasabb formák, amelyeket megismerni az emberi szellemnek megadatott, pszichológiai értelemben mindig (…) menekülés – a jelentől – voltak.” (Johan Huizinga)

...az emberek szeretik ugyan az igazságot, de...

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...) Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak! Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább;  szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston)

Egyébként javaslom...

Ceterum censeo Carthaginem esse delendam! (Cato)

MAGYAR IDŐ

Mélymagyarveszély!!!

A legolvasottabb bejegyzések

Korábbi bejegyzéseink...

...teljes címlistája megtalálható az oldal alján, A BLOG TARTALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS) c. dobozban.

Friss topikok / (Leg)Utóbbi hozzászólások

Keresztény-blogok

Címkék

Címkefelhő

A BLOG TARALMA (VALAMENNYI BEJEGYZÉS)

Creative Commons Licenc

„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”


2016.06.02. 15:01 bbjnick

Éj anyánk

Címkék: történelem irodalom vonnegut kurt 1961 faust amerikai irodalom pound ezra igazságtétel tótfalusi istván békés andrás éj anyánk mother night eichmann adolf goethe johann wolfgang von

„(...) – Mit is szoktak mondani a Chicagói Vágóhídon, hogy mit csinálnak a disznóval? – Nem tudom – mondta Wirtanen. – Azzal kérkednek, hogy a visításán kívül mindent hasznosítanak belőle. – És? – Hát most úgy érzem magam... – mondtam. – Mint a disznó, akit föltrancsíroztak, akinek a…

Szólj hozzá!

2009.10.05. 02:16 bbjnick

Amerikai plán (Válságkezelés rapid módon 2.)

Címkék: közélet irodalom magyarország valóság magyarság törvény önérzet válságkezelés hamvas béla a törvény szelleme vonnegut kurt magyar irodalom amerikai irodalom igazságtétel valóságérzékelés valóságigény amerikai plán kistávol félközel értelmiségi bűnözők hatalombitorlók halhatatlanságtudat

  „(…) Van ebben a szemléletben [t.i. a Spengler-Frobenius-Sorokin-Toynbee-féle úgynevezett kultúrmorfológiában] valami visszataszítóan egészségtelen, hogy az ember életét ezer évekkel mérik, mikor nem ezer éveket él, hanem, mondjuk, hetvenet, és ami számára fontos, nem egy század, hanem öt perc.…

4 komment

2008.11.03. 07:20 bbjnick

Egy pillantás a negyedik dimenzióba: emeszpés köremilek

Címkék: irodalom kapitalizmus kommunisták vonnegut kurt valóság nagybátyánk magyar irodalom amerikai irodalom negyedik dimenzió ladányi mihály king stephen

  Z. barátom újabban (feszt) emeszpés köremileket kap. De nem ám olyan (amilyen az ilyen) szimplán hivatalos eligazításszerűségeket, nem, ő – ki tudja hogyan és miért – fölkerült valamiféle belső listára, belepottyant valamiféle belső körbe, ahol a virgedli (virtigli + birgedli) aktivisták…

10 komment