E bejegyzés szövege 2013-ban született.
Gondolkodtam rajta, mi az, ami a legkevésbé érdekel. Nem sikerült választ találnom, mert az a valami, ami a legkevésbé érdekel, nyilván, annyira nem érdekel, hogy eszembe sem jut. :-) Majd megpróbáltam napi politikai közéleti híreket olvasni és rájöttem, hogy van valami, ami annál a valaminél (ami a legkevésbé érdekel) is kevésbé érdekel és az a mai magyar politikai közélet. :-(
Kiegészítés (2023. november 7.)
A nép bölcsessége =/= a népi bölcsesség. [Egy komment a Világhálóról]
Tételmondatok a demokráciáról: 1. A csőcselék önérzete a lincselés. 2. A demokrácia nem kultúrembernek való. 3. Csak az állítja, hogy a nép bölcs, aki vissza akar élni annak tudatlanságával. [Még egy komment a Világhálóról]
Kommentelők egymás közt. Egy hírportál cikke alatti kommentfolyamban olvastam:
– Azért valljuk be, legalább azok, akik képesek még bárminemű gondolkodásra, félelmetes, hogy az orbánizmus a proliság reneszánszát hozta el, amiről azt reméltük, hogy miután negyven éven át szenvedtünk tőle, végre megszabadultunk, most újra virágában mérgezi a közéletet és a közkultúrát; Pártunk és Kormányunk propagandagépezete már teljes kapacitásával a prolizmus, illetve annak posztmodern változata, a narcisztikus tömegember szentimentális bestializmusa gerjesztésén dolgozik. És merjük kimondani: Nem lesz ennek jó vége, hölgyeim és uraim!
– Sajnos ami a propagandagépezetet illeti, abban jelentős mértékben igazad van. Volt, hogy én is felvetettem ezt, de beláttam a kapott válasz igazságát, hogy a társadalom összetétele műveltség, gondolkozási készség stb. szempontjából nem egyenletes, hanem felfele szűkülő. Viszont minden szavazat azonos értékű. És az a szűkebb réteg esetleg tudja a maga számra is érthetővé tenni azt, ami a szélesebb réteg számára szól. (Fordítva kevésbé). Többek közt ezért is volna értelme egy alapszintű cenzusnak, pl. elvégzett 8 általános. Mondjuk a demokrácia hátulütője, ami megkönnyíti a PÉNZ uralta médiák eszközkénti politikai hatalmát. (Nem hatalmi ág, hanem HATALMI ESZKÖZ.)
– Én Széchenyivel értek egyet. Minél magasabban ül valaki a polcon, kötelessége-felelőssége is annál nagyobb. Nem az a dolga, hogy elhülyítse, megvezesse, hanem, hogy vezesse, emelje fel a népet. Idézet a Hitelből: „A kiművelt emberfő. Ennél lejjebb nem bocsátkozhatunk. (...) Mennél magasb születésű pedig a hazafi s mennél dúsabb, annál jobban nevelheti s terjesztheti a közértelmességet s így a haza erejét. A földesúr jobbágyai lelki s testi csinosodására legsikeresb befolyással lehet, midőn, mint a tapasztalás mutatja, a jobbágy jámborsága, szelíd erkölcsei, de sokszor még nyomorúsága se mozdít egy hüvelknyit is a földesúr állati vagy növényi életén; pedig csak a földesúr igazságos léte, emberiséges gondolkodásmódja s tanácsa emelheti a szántóvetőt nagyobb méltóságra – s ez viszont teheti őtet vagyonosb, becsültebb, szerencsésb földesúrrá. – A kormány atyai gondoskodása, törvényekre szoros ügyelése s hív jobbágyiba helyeztetett bizodalma teszi a nemzetet boldoggá s erőssé, midőn ennek erkölcsi súlya azon sarkalat, melyen biztosan s rendületlen állhat még akkor is a királyszék, mikor a világnak fele másutt fel volna zendülve már s bontakozva.”
***
Széchenyi István [Kattints ide!]
mert Guénonnak nincs egzisztenciája, csak szelleme, Kierkegaardnak és Nietzschének csak egzisztenciája van, de nincs objektív stabilitása. Az élethez meg kell találni a hiteles szöveget, a szöveghez meg kell találni a realizáló egzisztenciát."
„…Ezerkilencszázötvenhatot az egész irodalom, az egész sajtó, a zene, a festészet, a művészet, a társadalom, a tudomány, a politika, elárulta. Minek árulta el? Annak, hogy élni csak kell. Senki se mert meghalni, mint az orosz tankok alatt a munkások és a diákok és a gyermekek. Költő, író, szobrász, zenész, festő, orvos, tanár, mérnök, miniszter, katona, paraszt, munkás. Soha még nép nem volt ilyen elhagyatott. Semmiféle vagyon, hír, hatalom nem ér annyit, mint amennyit ezekért most fizetni kellett. Nincs az életnek olyan mélysége és magassága, amely ez alatt az árulás alatt ne roskadna össze.” (Hamvas Béla)
Hitler valamennyi, a háború végét megélő kelet-közép- és kelet-európai szövetségesét, Horthy kivételével, a győztes hatalmak háborús bűnössé nyilvánították és elítélték; hogy Horthy esetében erre nem került sor, annak, ugyan, mi más oka lehetett, minthogy mind a nyugati Szövetségesek, mind a szovjetek úgy ítélték meg tevékenységét, hogy a körülményekhez képest maximálisan megtett mindent a veszteségek minimalizálásáért és a háború mielőbbi lezárásáért?