Először is: Valljuk be őszintén, az emberek többsége soha nem volt olyan szellemi és erkölcsi nívón, hogy olyan kérdésekben dönthessen, mint például az élet-halál kérdése. Nem is bízták soha a tömegre a komoly, a közösség sorsát érdemben érintő kérdések eldöntését. A demokráciákban sem bízzák, csak mára már vannak olyan kitanultak és erkölcstelenek a hatalomgyakorlók és rendelkeznek olyan kommunikációs technikákkal, eszközökkel, hogy a manipulált tömegeket úgy mozgassák, ahogy az az ők, a hatalomgyakorlók, valós vagy vélt érdekeinek a legmegfelelőbb. A demokratikus választásoknak, mint azt már Churchill is megmondta, az a feladata, hogy döntéseik felelősségét a hatalomgyakorlók el tudják hárítani magukról, ad absurdum, meg tudják osztani az öntudatlan, manipulált tömegekkel. Nem nehéz belátni, hogy aki az állatok leölése ellen tiltakozik, azok élethez való jogáért küzd, miközben a magzatgyilkosságot a nők elemi jogának tekinti, az annyira hülye, hogy effektíve beszámíthatatlan. No most, a demokratikus politikai erők, az ilyen, elhülyített nyomorultak szavazataiért küzdenek; ennek fényében értelmezhetők csak a demokratikus rendszerek abszurditásai. Csakhogy ez nem fátum! Minél többeknek el kellene gondolkozniuk azon, hogy mi lehet az oka, hogy négy elemit végzett nagyanyjuk összehasonlíthatatlanul intelligensebben, kiegyensúlyozottabban és felelősebben volt képes élni, mint mai háromdiplomás nőismerőseik. Az hozná csak el az igazi konzervatív fordulatot!
Valamint: Az állatok nem emberek, nincs haláltudatuk, nem agyalnak azon, hogy mi lesz a sorsuk, nem bánkódnak az őket érő méltánytalanságokon. Az állatjogi aktivisták a saját lelki életüket vetítik ki az állatokra, olyan lényekkel próbálnak együttérezni, amik alapvetően különböznek tőlük. Ez lényegében az emberi viszonyok, kapcsolatok bonyolultsága előli menekülés, az érzelmi élet tétmentesítésére irányuló kísérlet. Tanyán nőttem fel, sok-sok állat vett körül és láttam, hogy paraszt nagyszüleimnek milyen a viszonya azokhoz. Az állattartók, akik valóban állatok között és azok tartásából élnek, ismerik azok viselkedését, szükségleteit, soha nem érzelmileg viszonyulnak állataikhoz, hanem gyakorlatiasan; nem azért nem éheztetik és kínozzák az állatokat, mert együttéreznek azokkal, amire ember egyébként is képtelen, hanem mert azzal saját maguknak is kárt okoznának és nem az állatok méltóságára vigyáznak, ami egyébként sem létezik, hanem a magukéra, saját emberségüket, tisztességüket és önbecsülésüket védik azzal, hogy jól bánnak az állataikkal.
***
Kiegészítés (2022. február 23.):
Állatvédelem — állati jogok: A kutya meggondolatlanná tesz
„– A kutya – (...) –, a kutya meggondolatlanná tesz. Ahelyett hogy a társadalommal törődnének az emberek, paprikajancsit játszanak az állatoknak. Mellesleg ember és állat számára az anyagcsere az igazi öröm. Némelyiknek a hátsó lábára kell ülnie s az első praclijával kell koldulni eledelért. Ha bélférgük lesz, és csúszkálnak a szőnyegen, verést kapnak. Volt nekünk már egy nagy emberünk, aki farkaskutyáján gyakorolta az idomítás művészetét, aztán az egész népet ugráltatta. Kutyabábuk, kutyalelkek, kutyafiak...”
[Schnell, Robert Wolfgang: Agglegények karácsonya (ford.: Bittei Lajos) In: King Kong gyermekei. Mai német elbeszélők (szerk.: Belohorszky Pál) Szépirodalmi Kk., Bp., 1983., 55.-56. p.]