Athanasius Schneider püspök gondolatai:
„A genderideológia önkényuralma és intoleranciája a saját logikája szerint teljes odaadást követel. A társadalomnak ezért minden szegmensét, a katolikus egyházat is beleértve, kötelezni próbálják annak kifejezésére, hogy ezt az ideológiát elfogadják. Az egyik legelterjedtebb és legkonkrétabb nyilvános módja ennek az ideológiának a kierőszakolására az úgynevezett »meleg büszkeség« parádékban valósul meg.
Nem zárhatjuk ki, hogy a katolikus egyház a nem is túl távoli jövőben hasonló helyzettel kell, hogy szembenézzen, mint amilyen az első három évszázad üldözéseinek kora volt a Római Birodalomban, amikor a keresztényeknek kötelező volt alávetniük magukat a bálványimádás totalitárius ideológiájának. Azokban az időkben az alávetettség igazolásának nyilvános és politikailag korrekt próbája a tömjénszemek égetése volt egy bálvány vagy a császár szobra előtt.
Ma a tömjénszemek égetése helyett a »meleg büszkeség« parádékkal való szolidaritás gesztusát kínálják fel, hogy azt a papok szívélyesen üdvözöljék, és hogy akár különleges imaszolgálatot is végezzenek a homoszexuális tevékenységekhez fűződő állítólagos jogok, és az ideológiájuk terjesztésének támogatására. Egy elképesztő forgatókönyvnek vagyunk tanúi, amiben egyes papok, sőt, püspökök és bíborosok már most szégyenérzet nélkül felajánlják a tömjénszemeiket a homoszexualitás és a genderideológia bálványának, e világ hatalmasságainak - politikusok, a közösségi média óriásai, nagyhatalmú nemzetközi szervezetek - ünneplése közepette.
Mi a helyes válasz egy keresztény, egy katolikus, egy pap és egy püspök részéről az úgynevezett »meleg büszkeség« jelenségére?
Mindenekelőtt szeretettel hirdetnünk kell az isteni igazságot az emberi személy teremtéséről, az igazságot a homoszexuális hajlamok objektív pszichológiai és szexuális rendellenességéről, és mindezek után beszélnünk kell a homoszexuális hajlamú személyek számára nyújtandó szükséges és diszkrét segítségről, amellyel ők gondoskodást és szabadulást nyerhetnek a pszichés fogyatékosságuk alól.
Emellett hirdetnünk kell az isteni igazságot a homoszexuális cselekedetek és homoszexuális életvitel súlyosan bűnös jellegéről, mivel azok sértik Isten akaratát. Igaz testvéri aggódással kell hirdetnünk azt az isteni igazságot, hogy az aktív és bűnbánatot nem gyakorló homoszexuálisok az örök kárhozat veszélyének teszik ki a lelküket.
Azonfelül állampolgári kiállást felmutatva, valamint használva minden rendelkezésre álló békés és demokratikus eszközt, tiltakoznunk kell a keresztény meggyőződések semmibevétele, és a lealacsonyító obszcenitások közszemlére tétele ellen. Tiltakoznunk kell azoknak a felvonulásoknak a ránk - kis- és nagyvárosok egész lakosságaira - való rákényszerítése ellen, amelyeket a politikai és ideológiai erőszakosság jellemez.
A legfontosabb dolog azonban a spirituális eszközökben rejlik. A legerősebb és legértékesebb választ azok a nyilvános és magánúton végzett cselekedetek jelentik, amelyek kiengesztelik azt az isteni szentséget és fenséget, amit az úgynevezett »meleg büszkeség« parádék oly súlyosan és nyilvánosan megsértenek.
Az engesztelés cselekedeteitől elválaszthatatlan a buzgó ima a homoszexuális ideológia hirdetőinek és aktivistáinak megtéréséért és a lelkük örök üdvösségéért, és még inkább ama sajnálatra méltó emberek lelkéért, akik a homoszexualitást gyakorolják.
(...)
Nem fogok egyetlen tömjénszemet sem égetni a homoszexualitás és genderelmélet bálványa előtt, még akkor sem, ha - ne adja Isten! - a plébánosom vagy a püspököm ezt megtenné.
Magánúton és nyilvánosan engesztelő cselekedeteket fogok végezni, és közbenjáró imákat fogok felajánlani mindazok lelki üdvéért, akik a homoszexualitást támogatják és gyakorolják.
Nem fogok megriadni a genderelmélet új ideológiai és politikai önkényuralmától, mert Krisztus velem van. És mert Krisztus legyőzte a múlt összes önkényuralmi rendszerét, a mi időnkben le fogja győzni a genderideológia önkényuralmát is.” [forrás]