„(...) 2. Ne ölj, ne törj házasságot (vö.: Mt. 19,18), gyermeket meg ne ronts, ne paráználkodj, ne lopj, varázslással ne foglalkozz, ne keverj mérget, ne hajtsd el a magzatot, a megszületett gyermeket ne öld meg, ne kívánd azt, ami felebarátodé (vö.: Kiv. 20,17)! 3. Ne esküdj, hamis tanúságot ne tégy, ne rágalmazz, ne emlékezzél a rosszra (Mt. 5,33, 19,18)! 4. Sem gondolkodásod, sem nyelved ne legyen kettős; a kettős nyelv ugyanis a halál csapdája. 5. Szavad ne legyen hazug, se üres, hanem tettekkel teljes! 6. Ne légy kapzsi, rabló, képmutató, se gőgös, se gonosz! Ne forralj gonosz tervet felebarátod ellen. 7. Ne gyűlölj senkit, de egyeseket feddjél meg, másokért könyörögj, ismét másokat pedig tulajdon lelkednél jobban szeress. (...)”
(Részlet a Didakhéból)
Ültünk Z.-vel egérszagú kazánházukban („Egérszagú vagy te, b....d!” – mondaná Z., ha olvasná e sorokat), bagóztunk, söröztünk. Mióta a demokratikus tudatzavarra játszó politikai manipuláció – egy, az „alkotók” és a sújtottak méltóságát egyaránt sebző, ostoba, mert betarthatatlan és betartathatatlan, alkotmányellenes törvénnyel – kiüldözött minket kedves kocsmánkból, azóta ide húzódtunk vissza – no, ezt nem panaszként mondom(!), ideális hely ez a révedésre, s, nemkülönben, a „konspirációra”.
Mondom, ültünk, merengtünk, ki-ki a maga sörébe, cigarettájába, gondolataiba és leharcolt kempingszékébe mélyedve, amikor a kis ablakon keresztül az előttünk rogyadozó, ócska összecsukható-szétnyitható asztalkára (rá)sütött a Nap.
– Milyen király máʼ! – jegyeztem meg, a beáradó fényre utalva.
– Az – válaszolta Z.
Ez a mélyenszántó dialógus valamit megmozdított (mi több: elindított) bennem, úgy éreztem, szó szót kíván.
– Z., emlékszel te a Didakhé*-ra? – kérdeztem.
– Nyilván! – így Z.
– És azt tudod-e, hogy már Kr. u. 150 körül létezett?
– Nyilván! – így Z.
– S, tudod-e, hogy min törtem mostanában a fejemet?!
– Nyilván megmondod! – így Z.
– A Didakhé által (is) lefektetett kétezer éves általános erkölcsi szabályok (akarom mondani: törvények) közül egyetlen egy van, amelynek megszegését nem büntetik a hatályos törvények. Meglepő, nem?! Még a paráznaság vagy a varázslás is, ha közszemérmet sért, anyagi haszonszerzéssel történik vagy megtévesztést szolgál, úgy értem, bizonyíthatóan csalás, akkor (az is) a büntetőjog hatálya alá esik. Egyetlen egy van, ami nem!
– Nyilván, a magzatgyilkosság! – így Z.
– Nyilván?!
– Nyilván, hiszen az a lék a bárkán! – így Z.
– Nyilván!!! – így én.
Hát, így.
Széchenyi Julietta nevű bögösorrú csónakja és a Desdemona nevű bárka a Dunán az 1830-as években. A kép forrása a Zinternett
÷ ÷ ÷
*„Didakhé tón dódeka aposztolón (gör. ‚a 12 apostol tanítása’): az →apostoli atyák korának dokumentuma, a legrégibb ránk maradt →egyházi rendtartás...” Bővebben itt: lexikon.katolikus.hu/D/Didakh%C3%A9.html És itt: www.magyar-kozosseg.com/Bibliakor/didakhe.pdf
÷ ÷ ÷
Apdét vagy kiegészítés, 2017. augusztus 26.:
II. János Pál pápa a művi abortuszról (EVANGELIUM VITAE, 1995)
„(...)
»Még nem voltam kész és már láttak a szemeid« (Zsolt 138,16): az abortusz szörnyű bűncselekménye.
58. Az összes vétkek között, amit az ember az élet ellen el tud követni, a művi abortusznak olyan vonásai vannak, melyek miatt különösen is súlyos és kárhoztatandó. A II. Vatikáni Zsinat a csecsemőgyilkossággal együtt »utálatos bűncselekménynek« nevezi. (...)
Ma azonban az abortusz bűne súlyosságának tudata sokak lelkiismeretében fokozatosan halványodik. Elfogadása a gondolkodásban, a szokásokban, sőt magában a törvényhozásban az erkölcsi érzék nagyon veszedelmes válságának beszédes jele, mert ez az érzék egyre képtelenebbé válik a jó és rossz megkülönböztetésére még az élet alapvető értékei tekintetében is. Egy ilyen súlyos helyzetben minden korábbinál nagyobb bátorságra van szükség, hogy szembenézzünk az igazsággal és nevükön nevezzük a dolgokat anélkül, hogy kényelmi szempontokra hivatkozva kompromisszumokat kötnénk vagy engednénk az önáltatás kísértésének. Ebben az esetben újra fölhangzik a Próféta kategorikus elmarasztalása: »Jaj azoknak, akik jónak mondják a rosszat, és rossznak a jót, akik fölcserélik a sötétséget világosságra és a világosságot sötétségre!«. (...) Épp az abortusz esetében figyelhető meg egy kétértelmű szóhasználat terjedése – pl. a »terhességmegszakítás« –, mely el akarja kendőzni igazi természetét és csökkenteni akarja a súlyát a közvélemény előtt. Talán ez a nyelvi jelenség maga is jó mutatója a lelkiismeretek eltompulásának. De semmiféle szóhasználat nem tudja megváltoztatni a tényeket: a művi abortusz, bárhogyan hajtják végre, egy ember megfontolt és közvetlen megölése életének kezdeti szakaszában, a fogantatás és a születés közötti időben.
(...)
61. A szentírási szövegek, melyek soha nem beszélnek szándékos abortuszról, nem is tartalmaznak rá vonatkozó kifejezett és közvetlen tilalmakat, úgy tekintik a magzatot, hogy természetes következetességgel rá is érvényes Isten »ne ölj« parancsa.
Az emberi élet szent és sérthetetlen minden pillanatában, születése előtt is. Az ember az anyaméhtől kezdve Istenhez tartozik, aki mindent átlát és ismer, aki kezével formálja és alakítja; aki látja a kis embriót és látja benne a holnapi felnőtt embert, akinek megszámlálta napjait és hivatása be van írva az »élet könyvébe«. (...) Az ember már a méhben – amint sok szentírási hely tanúsítja (...) – Isten szeretetteljes és atyai gondviselésének személyes tárgya.
(...)”
Az idézet forrása: EVANGELIUM VITAE. II. János Pál pápa enciklikája a püspököknek, a papoknak és diakónusoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, a laikus krisztushívőknek és minden jóakaratú embernek az emberi élet sérthetetlenségéről. 1995. március 25. — http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=78
A Katolikus Katekizmus a mesterséges megtermékenyítésről
„(...)
2373 A Szentírás és az Egyház hagyományos gyakorlata a nagy családokban Isten áldásának és a szülők nagylelkűségének jelét látja. [125]
2374 Nagy fájdalma a házastársaknak, amikor rájönnek terméketlenségükre. »Mit adhatsz nekem? -- kérdezi Ábrám Istentől. -- Hiszen gyermek nélkül megyek el!« (Ter 15,2) »Adj nekem gyermekeket, különben meghalok!« -- kiáltja Ráchel a férjének, Jákobnak (Ter 30,1).
2375 Az emberi terméketlenség csökkentésére irányuló kutatások bátorítandók, föltéve, hogy »az emberi személy, elidegeníthetetlen jogai, valódi és teljes javai« szolgálatában végzik azokat, »Isten tervének és akaratának megfelelően«. [126]
2376 Azok a technikák, amelyek a házaspár számára idegen, harmadik személy bevonásával (sperma vagy petesejt adományozásával, méh bérbeadásával) a közös szülőséget fölbontják, súlyosan erkölcstelenek. Ezek a technikák (idegen spermával való [heterológ] megtermékenyítés és beültetés) sértik a gyermeknek azt a jogát, hogy az általa ismert és egymással a házasság köteléke által egyesült apától és anyától szülessen. Megsértik a »házastársak kizárólagos jogát, hogy kizárólag a másik által váljanak apává és anyává«. [127]
2377 Amennyiben a házaspáron belül kerül sor e technikák gyakorlására (homológ mesterséges megtermékenyítés és beültetés), talán kevésbé elvetendők, de erkölcsileg változatlanul elfogadhatatlanok maradnak, mert szétválasztják a nemi aktust az élet továbbadásának aktusától. A gyermek létét megalapozó cselekedet többé már nem olyan aktus, amelyben két személy kölcsönösen odaadja magát, hanem olyan aktus, mely »a magzat életét és identitását orvosok és biológusok hatalmára bízza, és az emberi személy eredete és sorsa felett a technika uralmát vezeti be. Ez az uralmi viszony már önmagában is ellentmond annak a méltóságnak és egyenlőségnek, melynek közösnek kell lennie a szülők és a gyermekek között.« [128] »A nemzést erkölcsi szempontból nézve megfosztják sajátos tökéletességétől, amikor nem a házastársi aktus, azaz a házastársi egyesülés sajátos gesztusának gyümölcseként akarják (...); csak a házastársi aktus két jelentése közötti összefüggés és az ember egységének tiszteletben tartása van összhangban az emberi személy méltóságának megfelelő nemzéssel.« [129]
2378 A gyermek nem járandóság, hanem ajándék. »A házasság legnagyobb ajándéka« egy új emberi személy. A gyermeket nem szabad tulajdonnak tekinteni, mintha követelni lehetne a »gyermekhez való jogot«. Ezen a téren egyedül a gyermek rendelkezik igazi jogokkal; tudniillik, hogy »szülei házastársi szeretete sajátos aktusának gyümölcse legyen, hogy fogantatása pillanatától kezdve személyként tiszteljék«. [130]
2379 Az evangélium megmutatja, hogy a testi terméketlenség nem abszolút rossz. Azok a házaspárok, akik kimerítették a jogos orvosi segítségnyújtás lehetőségeit és terméketlenek maradnak, kapcsolódjanak az Úr keresztjéhez, ami minden lelki termékenység forrása. Elhagyott gyermekek örökbefogadásával és mások javára végzett komoly szolgálatokkal megmutathatják nagylelkűségüket.
(...)”
Az idézet forrása: A KATOLIKUS EGYHÁZ KATEKIZMUSA --- http://www.katolikus.hu/kek/kek02331.html
II. János Pál pápa a mesterséges megtermékenyítésről (EVANGELIUM VITAE, 1995)
„(...)
14. A mesterséges megtermékenyítés különféle módozatai is – melyek látszólag az élet szolgálatában állnak, s nemegyszer pozitív szándékkal végzik – valójában kaput nyitnak az élet elleni új támadásoknak. Eltekintve attól, hogy erkölcsileg elfogadhatatlanok, mert kiszakítják az életfakasztást a házastársi aktus emberi egészéből[41], ezeknek az eljárásoknak igen nagy hányada sikertelen: nem annyira a megtermékenyülés szempontjából, hanem mert az embrió fejlődése nem történik meg, s ezzel halálveszélynek teszik ki az éppen megfogant életet. Továbbá olykor a beültetéshez a szükségesnél nagyobb számban történik a megtermékenyítés, s az úgynevezett »számfölötti embriókat« elpusztítják vagy tudományos és orvosi kísérletekhez használják föl; valójában azonban az emberi életet egyszerű „biológiai anyag” szintjére fokozzák le, amivel szabadon rendelkezhetnek.
(...)
A világon semmiféle körülmény, semmiféle célkitűzés, semmiféle törvény nem tehet megengedetté egy önmagában tiltott cselekményt, mert az ellenkezik Isten – minden ember szívébe írt, pusztán értelemmel is megismerhető, az Egyház által hirdetett – Törvényével.
63. Az abortusz erkölcsi értékelését alkalmazni kell az emberi embriókon végzett beavatkozásokra is, ha azok, jóllehet önmagában jó célt akarnak elérni, elkerülhetetlenül a magzat halálát okozzák. Ilyenek az embriókon végzett kísérletek, melyek egyre gyakoribbak a biológiai kutatásban, s egyes államok törvényesen engedélyezik. Viszont »megengedettnek kell tartani az emberi embrión végzett beavatkozásokat, ha tiszteletben tartják az embrió életét és épségét, és nem jelentenek számára aránytalan kockázatot, s céljuk a gyógyítás, egészségi állapotának javítása vagy életben maradásának biztosítása.«[318] Ezzel szemben ki kell jelentenünk, hogy az emberi embrió vagy magzat kísérleti anyagként való használata bűncselekmény az emberi méltóság ellen, hiszen az embriót ugyanaz a személynek kijáró tisztelet illeti meg, mint a már megszületett gyermeket és minden személyt.[319]
Ugyanez az erkölcsi elítélés érvényes azokra az eljárásokra is, amelyekben élő – olykor kifejezetten erre a célra mesterséges megtermékenyítéssel »előállított« – embriókat vagy magzatokat használnak föl, akár mint »biológiai anyagot«, akár mint átültetendő szervek vagy szövetek szállítóit bizonyos betegségek gyógyítására. Valójában ártatlan emberi lény megölése, még ha más javára történik is, minden körülmények között elfogadhatatlan.
(...)”
Az idézet forrása: EVANGELIUM VITAE. II. János Pál pápa enciklikája a püspököknek, a papoknak és diakónusoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, a laikus krisztushívőknek és minden jóakaratú embernek az emberi élet sérthetetlenségéről, 1995. március 25. --- http://uj.katolikus.hu/konyvtar.php?h=78