A bejegyzés közvetlen előzménye: magyarido.blog.hu/2010/11/18/a_zemberek_es_a_zalapitas_elohang
Nyomtatott zágrábi missale fametszetű szentképe:
Patrona Hungariae magyar szentekkel 1511
„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”
2010.12.01. 05:49
Jegyzetek A zemberek és a zalapításhoz (2010. december 1.)
Címkék: közösség nemzet magyarország hazugság emberek valóság magyarság kereszténység igazság nacionalizmus petőfi sándor alapítás perspektíva szabó dezső fundamentalizmus mélymagyar tompa mihály nemzetpolitika újraalapítás
Szólj hozzá!
2010.11.29. 00:44
2010. Advent
Címkék: advent kereszténység eljövetel az imádkozó szűzanya a jaroszlavli nagy panagia panagia
Az imádkozó Szűzanya, a jaroszlavli nagy Panagia (XIII. sz.)
Az adventi időszakhoz: bbjnick.blog.hu/tags/advent
Szólj hozzá!
2010.11.28. 01:45
Októberi fák (filmvázlat)
Címkék: jövő film 2006 történelem magyarország 1956 magyarság múlt jelen október ezerkilencszázötvenhat mélymagyar filmvázlat
Három fa (nagyapa, apa, unoka) történelmi mikro sagaja, ahogy egymásból hajtanak és egymást ölelik az idő távolából (1956-2006), nem kronologikusan szervezve egy elárvult nemzet elárvult családtörténetét. A fa főmotívumnak meg kell jelenni minden dramaturgiai egységben (unoka 1—apa—nagyapa—unoka 2), minden lehetséges esztétikai síkon (kép, szín, rajz, fotó, felirat, beszéd stb.), az adott dramaturgiai egység főszereplőinek közvetlen környezetében, hátterében, az osztott képmezőben, hol előre, hol hátra mozogva. Vigyázni kell azonban arra, hogy ez ne legyen túltelített, motivikusan fojtogató. A nagyapa és az apa fái sohase teljesek: kopaszodók, lehullt levelűek, szárazak.
Az egyes dramaturgia egységek percigénye: 1-2-2-3. Az első és a negyedik egység gyorsabb vágású, főként a 4. egység fokozó párhuzamos montázsa miatt. Az 1. és 4. egység erősen épít a totálok és a premier/super plánok kontraposztójára. A 2. és 3. egység múltbelisége inkább lassúbb képkapcsolást (svenk, kocsizás, varió, enyhe daruzás) igényel.
Az egyes dramaturgiai egységek fény-és színtartománya a következő:
1.digitális kamera éles, tiszta, normál színei--2. karcos-homályos videós színek --3. kontrasztos fekete-fehér—4. az egyetemi felvételeknél digitálisan tiszta, a párhuzamos montázstól kezdve hol barnára archivált, s benne megjelenő piros vagy nemzeti szín, a 3 fa-férfi enyhe elszínezése, hol a 2006-os okt. 23-ai szétveretés elmosott, összefolyó színei.
A 8 perces kisjátékfilm a természetes zajokra-zörejekre, atmoszférára, minimális párbeszédre, rövid narrációra (1. és 4. egység) épülnek, de a 4. egység párhuzamos montázsa Beethoven Egmond nyitányának fő témájára mozog. A narrációt az unoka hangján halljuk.
Az egyes dramaturgiai egységek tagolása:
Szólj hozzá!
2010.11.24. 02:33
„A magyar irodalom, szinte első kezdeteitől és szinte alig számbavehető kivétellel…” (a)vagy Prohászka Lajos adaléka a „Nemzeti Együttműködés Rendszeré”-hez 2.
Címkék: politika nemzet irodalom alkotás arany jános magyarság képzelet madách imre politikum cselekvés prohászka lajos katona józsef magyar irodalom mélymagyar zrínyi miklós berzsenyi dániel kemény zsigmond a vándor és a bujdosó nemzeti lét töredékesség
„(…)
(…) A magyar irodalom, szinte első kezdeteitől és szinte alig számbavehető kivétellel, a nemzeti lét kínzó problémájának megszólalása; a fantáziának a lehetőségek felé való szabad röpte helyett borongó, nosztalgiás, sorsmegérző, mulasztásokra és hibákra ráeszmélő megtorpanás a közvetlen, reális történeti erőkkel szemben. Arany művészete (kivált a Buda halálában) ennek talán legbeszédesebb tanúsága; de épp oly joggal idézhetnők Zrínyit és Katonát, Berzsenyit és Keményt, Széchenyit és Madáchot is. A hazafias irodalom másutt az alkotások bizonyos válfajának csupán jelzője (s még hozzá nem is a legdicsérőbb), nálunk valóban az irodalom, a lényeg és a legmagasabb érték is egyben. Mert ez az irodalom, amely a képzelet régióiból jön, hogy végül is reális politikai feladatot vállaljon, vagy legalább is erre ébresszen, ez az irodalom látott nálunk mindenkor igazán és talán egyedül tisztán a politikai életben is, míg a hivatalos politika nagy elképzelésekben és ábrándokban puffogott szét, vagy éppen örvény felé vezetett. De ebből magyarázható viszont az is, hogy irodalmunkban az alkotás tiszta vágyát némileg mindig visszaszorítja a cselekvésnek, vagy legalább is a cselekvésre való buzdításnak vágya, ami azzal a következménnyel jár, hogy az alkotás valahol töredékes marad, csak félig készül el, vagy pedig csak a formában igazán teremtő lelkületű, a tartalomban ellenben, éppen helyzeti vonatkozásánál fogva, nem tud egyetemes értékűt mondani: irodalmunk európai ismeretlenségének többek között ez is egyik s bizonnyal nem az utolsó oka. A magyar irodalom: a lemondások és önfeláldozások oltára. Mivel akarnia kell az ‚egyiket’ és a ‚másikat’ is – lehetőséget és valóságot, fantáziát és politikumot egyaránt, – azért »vándorolnia« kell közöttük, mint thezis és antithezis között, a végső meghonosulást keresve, maga mindig hontalanul.
(…)”
(Az idézet forrása: Prohászka Lajos: A vándor és a bujdosó. Universum K., Szeged, 1990., 153.-154. p.)
Szólj hozzá!
2010.11.18. 07:09
A zemberek és a zalapítás (Előhang)
Címkék: emberek valóság bereményi géza cseh tamás személy alapítás perspektíva mélymagyar újraalapítás nemszemély egy bogár osztrák prémesbogár aranyos rózsabogár
„Mondjuk, én ideteszem, te meg most odaállsz.
Aztán én állok oda, de akkor te meg ideteszed.” (1)
Ne beszéljünk személyekről, mert ez a történet nem személyekről szól. Hanem beszéljünk perspektívákról, mert ez a történet perspektívákról szól…
Az előhang: www.youtube.com/watch?v=uX-it9_hnPE
Aranyos rózsabogár (Cetonia aurata L.) baloldalt és osztrák prémesbogár (Trichius fasciatus L.) jobboldalt. (2)
8 komment
2010.11.16. 10:15
Pláza versus Tanítóképző
Címkék: jövő választás emlék pláza remény múlt villamos jelen kirekesztés aréna racionális tradicionális tanítóképző átnevelő központ
A szívem mindig jobbra húz. Most is. A fenti választás második szavára.
Literátori neveltetésem a csendes töltekezés helyeit keresi a villamos jobb oldalán.
Racionális átneveltetésem néha a karneváli „aréna” zajos kirakataihoz terel a villamos
bal oldalára. Kényszer konzum-polgárként tudomásul kell vennem, hogy a plázák szirénként „röfögik” az én kitalált jövőmet.
De a szívem azt súgja, hogy a városba „behajózó” idegennek joga van tudni, hogy itt volt reménybeli múlt, és voltak fők, akik nekünk álmodtak egy jobb jövőt.
Mert a villamoson géphang mondja be megérkezésünk állomásait, de az ember dönti el, mi kerüljön a végtelenített szalagra:
Pláza—Tanítóképző Főiskola—így racionálisan;
Tanítóképző Főiskola—Pláza—így tradicionálisan.
De sohasem kirekesztőleg: Pláza.
Mert akkor megadtunk magunkat a városok átnevelő központjainak s a „szirén” jövőnek.
És akkor az én villamosom sírva kifelé zötyög a Kálvin Rómából, amire/akire már nem érdemes emlékezni sem.
8 komment
2010.11.10. 00:34
A páncél fénye
Címkék: anya álom arc fény tükör páncél vajda lajos
Nehéz álom kísértette mostanában. Napok óta mindig ugyanaz. Még most is érzi a súlyait, az iszonyú terhet, hogy jaj, bele kell szakadni, meg kell roppanni, amikor a tükörfolyosókon, káprázatos termeken kell egyedül haladnia, s csak a maga óriás arcát, a maga hatalmas kezeit látja szüntelen…
Vajda Lajos Torony tányéros csendélettel c. festménye
Nehéz álom kísértette mostanában. Napok óta mindig ugyanaz. Még most is érzi a súlyait, az iszonyú terhet, hogy jaj, bele kell szakadni, meg kell roppanni, amikor a tükörfolyosókon, káprázatos termeken kell egyedül haladnia, s csak a maga óriás arcát, a maga hatalmas kezeit látja szüntelen. Kiáltana mindig, hogy jöjjön már valaki, nevettesse meg, mondjon ilyen szavakat: „Édes gyermekem, pihenj már, sok lesz az a kávé, az álom nem lesz így szabadítód, tisztítód, lelked könyörületes radírja.” De ilyenkor a vaksötétben, az álom legmélyén kibotorkál a hideg folyosóra, érzi a jeges kő szúrásait, s a felkapcsolt villany fénye szinte pofon vágja. S a tükörben nincs feje. Nem!—ez rettenetes. De a tükör belsejében, egy ágyon ül, magára húzza a takarót, s merev szemmel várja a hajnalt. Miért van itt, mit akar tőle a hajnal?—gondolja a tükör mélyébe szorítva már napok óta. Igen, igen!—ez is Ő maga.
Ő maga. Örökké így!
Anyja kelti simogatva. Talán ezzel az érintéssel kezdődik a nappal. Bár a folyosó hideg, mégsem szúr, mint az álomban, s halkan duruzsol a teavíz. Ez az otthon, a sok apró kis melegség, a sok kis apró buborék az angyaloktól. „Kérsz vajas kenyeret?—kérdezi szüleje, s úgy érzi hangjával újból megcirógatná, de most már jobban; meleg kora tavaszi szellőként e hosszú télben.
A tükörhöz lép, s ott van benne már az arca. Hogy is tűnhetett volna el, nem lehet menekülni, minden nap vértbe kell öltözni, mintha nagy tétű csatába indulna holtomiglan.
„Fiam, fényezd a páncélod, mint egy tükör vakítsa a gonosz lelkűeket, s gyűjtse a fényt a zavarodottaknak, kóborlóknak”—anyja kimondatlan útravalóját hordozza minden reggel, vajas kenyere és a piros alma mellé.
A szöveg innét: www.piarista.hu/system/files/Bozok+Ferenc+versei+Agria+2008+tavasza.pdf