„Ha én bármilyen vonatkozásban is kisebbségi volnék, mindenkiben – bárkiben – jobban megbíznék, mint egy posztmodern liberálisban.”
(Z. barátom mondta a múltkor a kocsmában)
„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”
2010.05.13. 07:16
Asszimiláció (a)vagy „a befogadók sorszónái” (Bevezetés)
Címkék: közösség magyar nemzet európa liberalizmus zsidó cigány tükör magyarság keresztény bevándorlók modernitás muszlim németh lászló asszimiláció individualizmus tradíció mértékvesztés befogadók polányi mihály
4 komment
2010.05.06. 21:24
Nem vélemény, határozat (2010. május 1.)
Címkék: magyarország magyarság katolikusok kereszténység katolicizmus chesterton g k méltányosság móricz zsigmond illő és üdvös szuprematizmus malevics kazimir a tárgynélküli világ manichaeusok
A MAGYAR IDŐ-blog műhelye, ez év május hó 1-ső napján megtartott ülésén, számos kérdésben foglalt állást (többek között sörészeti és asztrológiai kérdésekben is). Ezek közül (az állásfoglalások közül) talán érdemes e blogra is (ide)rögzíteni (már csak a dokumentáció végett is) a műhely, a politikai szuprematizmussal kapcsolatos határozatát (nem vélemény, határozat):
A politikai szuprematizmusnak egyszer és mindenkorra véget kell vetni!
(„Szuprematizmuson a tiszta érzet szupremáciáját értem (…). A szuprematista szempontjából a tárgyi világ jelenségei önmagukban véve nem méltók figyelemre; az érzet – mint olyan – lényeges, teljesen függetlenül attól a környezettől, amely létrehívta. (…) Ezért a szuprematista számára az ábrázolásnak mindig az az eszköze kézenfekvő, amellyel az érzetet a lehető legteljesebben képes kifejezni, s amely el tud tekinteni a tárgyiság megszokottságától. A szuprematista számára a tárgyiság mint olyan érdektelen, a tudati elképzelések pedig értéktelenek. Meghatározó: az érzet… s így jut el (…) a tárgynélküli ábrázoláshoz – a szuprematizmushoz.” (Malevics, Kazimir: A tárgynélküli világ. Corvina K., Bp., 1986., 65. p.))
Kazimir Malevics: Szuprematizmus, 1915
Az elmúlt hatvan év politikai szuprematizmusát nem vagyunk hajlandók (mert nincs jogunk) továbbörökíteni; Móricz Zsigmonddal valljuk: „A magyar népnek föl kell támadnia halotti poraiból is, hogy a rá váró életet megmentse.”
(Részletek még itt: magyarido.blog.hu/2009/06/26/hagyjatok_most_a_politikat_magasabb_politikara_van_szukseg)
***
„(…)
(…) Sok középkori ember, aki méltatlankodva elutasította volna az albigensi meddőségelméletet, érzelmi alapon hajlandó volt testét átengedni a kétségbeesésnek, sőt egyesek, akár az egész teremtett világot odavetették volna a legsötétebb reménytelenségnek. Ez élesen megvilágítja azoknak az embereknek sötét butaságát, akik állandóan ellene szegülnek annak, amit ők gúnyosan ››hitvallásoknak és dogmáknak‹‹ neveznek.
Éppen a hitvallások és dogmák őrizték meg a világ józanságát és egészségét. Ezek az urak rendszerint a megérzés és az érzelem vallását ajánlják. Ha a középkornak igazán sötét korszakában a vallás ››érzelmi vallás‹‹ lett volna, az a sötét és öngyilkos érzések vallása lett volna. Éppen a szigorú hit és dogma volt az, ami ellenállt az öngyilkos érzések rohamának. Az aszkézis bírálóinak valószínűleg igazuk van abban, hogy sok nyugati remete úgy érzett, mint a napkeleti fakírok. De gondolkozni nem tudtak napkeleti fakírok módjára, mert hithű katolikusok voltak. És az, ami gondolatvilágukat az egészségesebb és emberibb eszményekkel érintkezésben tartotta, egyszerűen és egyedül a dogma volt. A remeték nem tagadhatták, hogy jóságos Isten teremtette a közönséges és természetes világot, nem állíthatták, hogy a világ az ördög műve, mert katolikusok voltak és nem manichaeusok. A pusztaságba és a kolostorokba való menekülés forró napjaiban, a szüzesség ezer meg ezer rajongója nevezhette volna a házasságot bűnnek, ha modern szokás szerint csak egyéni eszményeikre és tulajdon pillanatnyi érzelmeikre hallgattak volna. Szerencsére el kellett fogadniok az Egyház tekintélyét, az Egyház pedig határozottan kijelentette, hogy a házasság nem bűn. Valami modern érzelmi vallás a katolicizmust egy pillanat alatt manichaeizmussá változtatta volna. De amikor a vallás már azon volt, hogy tébollyá fajuljon, közbelépett a teológia és megmentette az embert.
(…)”
XIV. századi itáliai festő: Madonna, Aquinói Szent Tamás és Szent Pál
Részlet Gilbert K. Chesterton: Aquinói Szent Tamás c. munkájából (Olvasható, letölthető a PPEK-oldalain is: www.ppek.hu/k464.htm)
Szólj hozzá!
2010.05.04. 02:57
Gróf Széchenyi István pisztolyát porozza (3-dik levonás)
Címkék: nemzet magyarország hitel széchenyi istván magyarság erkölcs kereszténység hűség erény nemzetiség karakter 2010 jellem méltóság hazafiság 1860 mélymagyar 1829 kozmopolitizmus széchenyi év
„(...)
De minekelőtte magasbra emelkedhetik az ember, s tulajdoni kifejlődhetnek, s a polgári vagy nemzeti erény mélyebb gyökereket verhet, mindenekelőtt szükséges, hogy legyen
Nemzetiség
Mert lenni kell előbb, s csak aztán lehet jóra, derékre, erényesre kifejleni. Szintúgy, mint a határtalan csillagvilágban minden vagy nagyobb, vagy kisebb részekre szakad, s magában egy egészt alkot; napok, planéták s amit nem látunk, úgy lefelé a legkisebb is részekre oszlik, s megint egy egésszé összesedik: csepp, gyümölcs, a legkicsinyebb férgek ökonómiája. Ez a természet rende. A részek támadnak, múlnak, minden forogva mozog
egymást
Váltja örök romolás s teremtés;
újbúl vén, vénbűl új lesz – s csak az egyetem örök. Úgy az ember, akármily vad állapotú legyen is, társalkodik, s az egész emberi nem nemzetekre, nemzetségekre, házastársakra ágzik: S éppen az, ami lélektelen testekben attractio, repulsio, az a nemzetekben a hon szeretete s védelme. Mélyebben fekszik azért lelkünkben, mint sokan gondolnák, azon ki nem mondható édes aggodalom, mely anyaföldünkhöz vonz, s mely a halandó port félistenné magasíthatja, s lelki rothanat jele, hol a természet ezen szent törvényi ki vannak már dörzsölve. S nemkülönben, mint a kiégő üstökcsillag iszonyú forgásában se határt, se utat nem tart, de mint átok a végtelen üregben magamagát emészti s napszisztémákat rendít meg, úgy bolyong cél s törvény nélkül a hazátlan, hív jobbágyokat csábít el, megelégedett polgárba nyugtalan bizalmatlanságot önt, s végre maga kétségbeesvén, nemritkán önkezivel végzi örömtelen éltét. S mindezek után, hány dicsekedik mégis azzal, hogy kozmopolita!!! Gyengeség, hiba halandótúl elválhatlan, de azokkal kérkedni az elromlottság legmélyebb lépcsője; hol a szemérem eltűnt, ott az élet minden bájainak vége. Szerencsére sok olyast beszél, amit maga sem ért, s olyannal dicsekedik, ami gyalázatjára válik. A kozmopolita tágasb szívűnek tartja magát, s így jobbnak, mint másakat. Ő minden embertársit hordozza szívében, midőn a patrióta főképp csak hazafiait. Ő magasb értelműnek képzi magát, mert minden régi szokáson, bévett ítéleten áthág, egyszerre keresztény, török, ateista lehet, s kaméleoni ügyességgel szabhatja magát a körülállásokhoz, a hasznoshoz. – De ily tehetség áltermészet, s többnyire igen sok vagy bal tudománynak éretlen és savanyú gyümölcse, s az emberbűl, ki minden sajátságát elveszti, oly csúfot tesz, mint nevetséges a szelíd farkas s kacajra méltó a láncon idomtalanul táncoló medve s csúf a legvéknyabb vesszőtűl is rettegő kalitkás oroszlán.
Mily szomorú sors öntagjainak egymás utáni lassú sorvadását nyilván érzeni s az életerő fogyatkozásit naprúl napra csalhatlanabbul észrevenni – s ennél csak annak kínja lehet még fájdalmasb, ki kénytelen átlátni, hogy ő egy rothadó nemzet tagja; mert százszor könnyebb testi, mint lelki aljasodást szenvedni. Hol pedig a nemzetiség semmivé vált, hol a lakosok elkorcsosodtak, vagy hol a nemzeti szellem és sajátság hiábavalóságokon, gyermeki bábokon alapul már, ott, ha a sokaság vakságában nem is gyanítja, keserű, de csalhatatlan tekintettel nézi a gondba merült hazafi, miképp folydogál le szemenkint a hátramaradt kevés fövény a nemzet életórája üvegszelencéjébe.
Ha nemzeteket egyes személyekkel hasonlítunk össze, akkor a nemzetiség nem egyéb, mint rokonok közti szeretet, barátság s a famíliabeli becsület fenntartását eszközlő ébredség; ha pedig mélyebben tekintjük, mint előbb érintém, akkor az emberi lény minden ereibe s lelke legbelsőbb rejtekibe szőtt természeti tulajdon, melyet az önbecs megsemmisedése nélkül szinte oly lehetetlen kiirtani, mint bizonyos, hogy a szív kiszakíttatása után világunkon többé élni nem lehet. S ha a világ történetit vizsgáljuk, nem áll-e a nemzetiség legszebb fényében, mint azon szent varázserő, mely valaha Marathón mezeit dicsőíté s Thermopylé kőszirteit legnemesb vérrel pirosítá; s nem érezzük-e, hogy futja át velőnk közepét valami édes érzelem, mely egész létünket elözönli, ha kérdés forog magyar honunk dísze s boldogsága felől?
(...)”
Holló Barnabás domborműve
Részlet Széchenyi István Hitel c. művének (mek.niif.hu/06100/06132/html/index.htm) Mit kell tenni, s min kell kezdeni? c. fejezetéből (mek.niif.hu/06100/06132/html/hitel0009.html)
4 komment
2010.04.22. 22:48
Bölcsesség: Hit, Remény és Szeretet
Címkék: hit remény szeretet bölcsesség kereszténység sophia agape caritas legenda aurea fides spes pisztisz elpisz szent zsófia jacobus de voragine
„Úgy mondják, hogy Konstantinápolyban van a szent mártírok, Zsófia (Sophia) és három leánya, Hit (Fides), Remény (Spes) és Szeretet (Caritas) hatalmas temploma. Szent Zsófia a leányait Isten félelmében bölcsen nevelte. Az első tizenegy, a második tíz-, a harmadik nyolcéves volt, amikor letelepedtek Rómában. Zsófia vasárnaponként sorra látogatta az egyházakat, sok asszonyt megnyerve Krisztusnak.
Bevádolják őket Hadrianus előtt, akit szépségük annyira megragadott, hogy leányaivá akarta őket fogadni, ők azonban, mint a ganéjtól irtóztak tőle. Hitet először harminchat katona megverte, másodszorra mindenki szeme láttára kitépték mellbimbóit, és sebeiből tej, melléből pedig vér folyt. Felkiáltanak sokan, akik ezt látják, hogy a császár ítélete igazságtalan, a szűz pedig örvendezve ujjong. Harmadszorra izzó vasrostélyra helyezik a leánykát, de sértetlen marad. Negyedszerre egy olajjal és viasszal teli serpenyőbe teszik. Ötödszörre lefejezik.
Húgát, Reményt is előállítják, de nem volt hajlandó a bálványok előtt áldozatot bemutatni. Emiatt először zsírral, viasszal és gyantával teli üstbe vetik, és a kifröccsenő forró cseppek a hitetleneket égetik meg. Végül kard végez vele.
A harmadik leányt, Szeretetet, lévén ő a legkisebb, anyja bátorította, és Hadrianusnak ő sem hízelgett, nem is engedelmeskedett semmiben. Ezért az a gazember először kifeszíttette végtagjait, ízületeit szétszaggattatta, másodszorra megbotoztatta, harmadszorra megvesszőztette, negyedszerre tüzes kemencébe vettette, amiből hatvankönyöknyi láng csapott ki és hatezer bálványimádót ölt meg. A szűz pedig sértetlenül sétált a tűz közepében, s mint az arany, sugárzott. Ötödszörre tüzes fúrókkal fúrták át, és így a vértanúk győzelmi táncával, kard által jutott el a koronához.
A kiváló leányok kiváló édesanyja a jelenlevőkkel együtt eltemette földi maradványaikat, és a sírra borulva így kiált: »Vágyódom veletek lenni, drága leányaim.« Ekkor Zsófia békességben elköltözött, s az ott lévők kedves leányai mellé temették. Mindőjük gyötrelmét elszenvedve sokkal több volt, mint egyszerű vértanú. Hadrianus teljesen elsorvadva elerőtlenedett, és megvallotta, hogy Isten szentjeivel szemben igazságtalanságot követett el.”
(Részlet Jacobus de Voragine Legenda aurea c. művéből — Az Arany legendából egy magyar nyelvű válogatás található a MEK-en is. Itt: www.mek.oszk.hu/04600/04626/index.phtml)
Szólj hozzá!
2010.04.21. 19:31
Napi elkeserítő és földerítő, 21-dik Ápril. 2010.
Címkék: választás nemzet szabadság hit magyarság remény szeretet bölcsesség kereszténység igazság méltóság mélymagyar valóságérzékelés enyészpont valóságigény
„Az igazságot a szeretet »ökonómiájában« kell keresni, megtalálni és kifejezni, ugyanakkor másrészről pedig a szeretetet az igazság fényében kell megérteni, értékelni és gyakorolni.”
E bejegyzés közvetlen előzménye oly megállíthatatlanul és oly mértékben terjeszkedett, hogy menthetetlenül túlnőtt önmagán. Mit volt mit tenni, hagytam, hadd menjen, elengedtem (a viszontlátás reményében)…
E bejegyzés közvetlen előzménye – ahogyan nőtt – egymás után egyre több motívumot szívott fel magába, mígnem leszakadt a gerendáról, melyhez kötve volt, lebucskázott a padlásról, kigördült a főutcára és…
E bejegyzés közvetlen előzménye, ahogy távolodik tőlem, egyre karakteresebb formát mutat.
E bejegyzés közvetlen előzménye azzal kezdődött, hogy egy igen kimerítő tér-idő-ugrás után, mivel föléledt bennem a romlatlan természet utáni vágy, megkértem Nathaniel Bumppo barátomat, hogy csatlakozhassam hozzá egy cserkészútján. Így is lett. A Nap még föl sem kelt, s mi már mélyen benn jártunk a vadonban.
E bejegyzés közvetlen előzménye azzal folytatódott, hogy egy tisztáson, egy magányosan álló kecskerágócserje tövében (tkp. mókás körülmények között), ráakadtunk Szürkelóra, aki, némi ösztönzés, bagosi házipálinka és elemózsia hatására, meglepően gyorsan visszatért módosult tudatállapotából és elmesélte, hogy…
E bejegyzés közvetlen előzménye itt több szálra bomlott és párhuzamosan futott.
Míg Szürkeló a William Henry-erődben lezajlott választásokról elmélkedett,
aközben Z. barátunk a …-i szanatórium második emeleti férfivécéjének egyik fülkéjébe zárkózott és bárhogy könyörögtünk neki, semmiféle hívásra, kérésre, utasításra nem volt hajlandó elhagyni rejtekhelyét („Elnyel az enyészpont!” – hajtogatta kétségbeesetten),
K*rácsony G*rgely, LMP-szóvivő, az egykori párizsi Szent Jakab-templom kopott lépcsőjén üldögélt és a „morálisan vállalható/nemvállalható” nagy dilemmájáról vallott nekem,
*rbán V*tor, a Fidesz elnöke, leendő miniszterelnök, pedig a CEU-n, nagyszámú külföldi követ, vállalkozó és újságíró jelenlétében, a magyar ethoszról tartott előadást, mondandóját időnként dalrafakadva színesítve, alátámasztva („Jaj, régi szép magyar nép! / Az ellenség téged miképp / Szaggat és tép! / Mire jutott állapotod, / Romlandó cserép...” – kissé fojtott baritonjával nem jelentéktelen sikert aratva a megjelentek között).
E bejegyzés közvetlen előzménye mindazonáltal elsődlegesen mégiscsak Szürkeló William Henry-erődbeli számlálóbiztosi tapasztalatait volt hívatott prezentálni: különös hangsúlyt kapott benne a mohikánok megosztottsága, az irokézek újkeletű Fidesz-vonzalma és az a mély döbbenet, amit Szürkeló K*rácson G*rgely, az LMP-ben betöltött szerepével szembesülve érzett. A nap folyamán, míg a vadont jártuk, Szürkeló többször vissza-visszatért a számára megfejthetetlen sötét titokhoz: „Vajon ki lehet a William Henry-erődben az a három «idegenszívű» és/vagy «retardált», aki szavazatát az LMP-re adta le?”
Würtz Ádám rajza
E bejegyzés közvetlen előzménye egy képpel ért véget: a képen Natty Bumppo, Szürkeló és jómagam voltunk láthatóak, amint a vadonból kiérve a William Henry-erőd mögött lebukó Napban gyönyörködünk, míg fejünk fölött, egészen alacsonyan, két izraeli kémrepülőgép húz el.
14 komment
2010.04.16. 17:18
Olvasom: „Ismét kézzelfogható közelségben a rendszerváltozáskor elpuskázott nagy lehetőség, a valóság rehabilitálása”
Címkék: közösség nemzet magyarország szabadság valóság magyarság morál erkölcs kereszténység hagyomány örökség szuverenitás méltóság mélymagyar tradíció elbeszélhetőség értelmezési keret
A gondola.hu-n olvasom (itt: gondola.hu/cikkek/70855-Kulonvelemeny.html):
„(...)
Megrendítő. Új Magyarország emelkedett ki a káoszból.
Mit tehetünk ebben az új korban?
Először is reménykedhetünk, immár megalapozottan.
A régi beszédmódnak ugyanis vége. Azért van vége, mert egyfelől a régi beszélőknek be kell látniuk, hogy üzenetük kiüresedett. (...)
Másfelől a politikai terep gyökeresen megújult. Ez pedig gyökeresen új terminológiát követel meg. Az új kormánnyal szemben hatástalan lesz a régi retorika.
Nyelvi síkon új élet kezdődik. Ez az új élet új távlatokat nyit, előttünk is. Ismét kézzelfogható közelségben a rendszerváltozáskor elpuskázott nagy lehetőség, a valóság rehabilitálása.
Ebből készülünk kivenni a részünket. Hogy a régi és az új politikai erők közül melyekhez >>esünk közelebb<< a jövőben, az – paradox módon – sokkal inkább múlik rajtuk, mint rajtunk.”
Igen!
