A joguralomhoz...
„(...) A legrégibb halandók, mivel még semmi gonosz vágy nem ösztönözte őket, bűnös cselekedetek s ennélfogva büntetés vagy kényszerítések nélkül éltek: jutalmakra sem volt szükség, mivel ösztönösen törekedtek a jóra, és mivel semmire nem vágytak az erkölcs ellenében, semmitől sem kellett őket félelemkeltéssel tiltani. De miután az egyenlőséget levetkezték, s a mértéktartás és szemérem helyett megjelent a nagyravágyás és az erőszak, kialakultak az egyeduralmak, és sok népnél örökre meg is maradtak. Némelyek azonnal inkább a törvényeket választották, vagy miután meggyűlölték a királyokat. A törvények - az emberi elme faragatlanságához mérten - eleinte egyszerűek voltak, s a hír leginkább azokat kapta szárnyra, melyeket a cretaiaknak Minos, a spartaiaknak Lycurgus, majd később az athéniaknak - már mesterkéltebben és nagyobb számban - Solon írt. Nekünk Romulus kénye szerint parancsolt, utána Numa vallási előírásokkal és isteni joggal nyűgözte le a népet, s ehhez hozzátett egyet-mást Tullus és Ancus. De főképpen Servius Tullius hozta azokat a törvényeket, amelyeknek még a királyok is alá voltak vetve.
(...) Tarquinius elűzése után a patriciusok csoportosulásai ellen a nép számos biztosítékot szerzett a szabadság védelmére és az egyetértés erősítésére: decemvireket választottak, és egybegyűjtvén mindazt, ami bárhol is jó, összeállították a tizenkét táblát, a jogegyenlőség állapotának beteljesedését. Mert a későbbi törvényeket, bár olykor az ártalmas gonosztevők ellen, gyakrabban mégis a rendek meghasonlása közepette és meg nem engedett tisztségek elnyerése céljából, vagy híres férfiak száműzésére s egyéb hitvány célok szolgálatában, erőszakkal hozták. Így jutottak szóhoz a népet fellázító Gracchusok és Saturninusok, nem kevésbé a senatus nevében osztogató Drusus; így nyerték meg a polgárjog reményével, illetve játszották ki tribunusi közbelépéssel a szövetségeseket, és még az italiai, majd a polgárháborúban sem mulasztották el, hogy sok és egymásnak ellentmondó intézkedést ne hozzanak, míg Lucius Sulla, a dictator - eltörölve vagy megváltoztatva a korábbiakat, és még többet adva hozzájuk, - e téren nyugalmat nem teremtett, de nem hosszú időre: nyomban újabb zavart keltettek Lepidus törvényjavaslatai, s a tribunusok nemsokára megint szabad kezet nyertek ahhoz, hogy a népet tetszésük szerint lázítsák. S már nemcsak a köz érdekében, hanem egyesek ellen is intézményesítették a törvényszéki eljárást; és a legromlottabb államban legtöbb a törvény.” [Tacitus: Évkönyvek, III. könyv 26.-27.]
Tacitus művei a Magyar Elektronikus könyvtár oldalain [Kattints ide!]
...és a népuralomhoz
„(...) Úgy látom, ez idő tájt volt a római nép birodalma a legnyomorúságosabb állapotban. Noha fegyvereik előtt napkelettől napnyugatig mindenek meghódoltak, és otthon is elárasztotta őket a nyugalom és a gazdagság - e kettő a legfontosabb a halandók szerint -, mégis akadtak polgárok, akik magukat az állammal együtt makacsul pusztulásba döntötték volna. Mert hiába volt a két senatusi határozat, még a kitűzött jutalom sem vett rá senkit ebből a hatalmas tömegből, hogy leleplezze az összeesküvést, és Catilina táborából sem távozott senki: mintha valami sorvasztó betegség tört volna rá ilyen erővel a polgárok lelkére.
37. S nemcsak azok vesztették el a józan eszüket, akik cinkosok voltak az összeesküvésben, hanem az egész nép helyeselte a forradalmat és Catilina vállalkozását; pontosan úgy viselkedett, ahogy az a néptömegnek általában szokása. Mert akiknek a társadalomban semmi hatalma nincs, azok irigylik a jókat, istenítik a hitványokat, gyűlölik a régit, kívánják az újat; annyira utálják helyzetüket, hogy mindent föl akarnak forgatni; a zavargásban és a felkelésekben gond nélkül élnek, minthogy a nyomort - vesztenivalójuk nem lévén - könnyen viselik el. A városi nép pedig fejjel rohant a falnak, nem is egy okból. Itt voltak először azok, akik gyalázatban, arcátlanságban mindenütt a legfeltűnőbben jártak az élen, vagy akik szégyenszemre elvesztették családi vagyonukat, egyszóval akiknek valami bűn vagy gazság miatt el kellett hagyni otthonukat; mindezek úgy áradtak Rómába, mint valami pocsolyába. Azután sokan emlékeztek Sulla győzelmére, amikor egyesek közkatonasorból a senatorságig emelkedtek, mások meg olyan gazdagságra tettek szert, hogy királyi jólétben és fényűzésben élték le életüket; ezek a győzelemtől önmaguk számára is ilyesfélét reméltek, ha fegyvert ragadnak. Amellett az ifjúságot, amely régebben mezei napszámból tengődött, arra csábították a magánemberek s az állam bőkezű ajándékozásai, hogy a városi semmittevést többre tartsa a háládatlan munkánál. Ezek és mások is a közösség kárára élősködtek. Nem csoda hát, hogy ezek a nincstelen, elzüllött, csak reményeiknek élő emberek nem törődtek többet a hazával, mint önönmagukkal. De azok sem várták más hangulatban a háború kitörését, akiknek Sulla győzelme juttatta feketelistára szüleit, rabolta el vagyonát, csorbította meg politikai jogait. Végül mindazok, akik más párthoz tartoztak, nem a senatuséhoz, inkább kívánták az állam felforgatását, mint a maguk hatalmának csökkenését. Így hát ugyanaz a veszély fenyegette ismét a várost, mint néhány évvel azelőtt.
38. Mikor ugyanis Cn. Pompeius és M. Crassus consulsága idején visszaállították a tribunusi hivatalt, fiatalok kapták meg ezt a rendkívüli hatalmat, koruknál és természetüknél fogva féktelenek, akik a senatus vádolgatásával elkezdték izgatni a népet, majd adakozással és ígérgetéssel még jobban feltüzelték, így váltak népszerűvé és tekintélyessé. A nemesség többsége teljes erővel fellépett ellenük, színleg a senatus, valójában azonban a maga hatalmának védelmében. Tudniillik, hogy az igazat röviden megmondjam, azoktól az időktől fogva bárki felkavarhatta az államot tisztes jelszavakkal; egyesek látszólag a népjogokat védelmezték, mások állítólag a senatus tekintélyét akarták minél magasabbra emelni - de a közjó álarcában ki-ki a saját hatalmáért versengett. S ebben a versengésben nem ismertek sem mértéket, sem határt; mindkét párt kegyetlenül kihasználta a győzelmet.
39. Mikor aztán Cn. Pompeiust elküldték a kalózok és Mithridatés ellen, megtört a nép ereje, megnövekedett a kevesek hatalma. Néhány nemes kezében voltak a tisztségek, a provinciák és minden más; ők maguk háborítatlanul, jólétben, félelem nélkül élték életüket, a többieket pedig perekkel rettentették el attól, hogy hivatalra jutva kíméletesebben bánjanak a néppel. De mihelyt a zavaros helyzetben felcsillant a forradalom reménye, a régi viszály szelleme fellobbant a népben. S ha az első összecsapás Catilina győzelmével vagy eldöntetlenül végződött volna, valóban nagy baj és nyomorúság szakadt volna az államra; még a győztes fél sem élvezhette volna sokáig diadalát, mert elfáradt és vérveszteségtől kimerült állapotában egy még hatalmasabb kicsavarta volna kezéből az uralmat és a szabadságot.” [Caius Sallustius Crispus: Catilina összeesküvése (részlet)]
Sallustius művei a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalain [Kattints ide!]
***
Történelem [Kattints ide!]
[Szkok Iván: Új alkotmány születik (félkész), 2011]
hogy át van hágva. Tudtuk a határokat és valamilyen szinten tekintettel voltunk mindenki „határára”. Ma nincs semmi. Nem csak szabályok, de se tisztelet, se becsület, se kultúra, semmi...