Azt hiszem megértettem, legalábbis megsejtettem, hogy miért engedi ma Isten, hogy annyi sötét, őrült gonoszság tért nyerhessen, miért a politikailag korrekt hazugságcunami, a buzitobzódás, a csőcselék (ma még, de ki tudja meddig, csak virtuális) lincselései, a népvándoroltatás és a többi. Mindezt azért engedi, hogy az emberek szíve radikálisan elforduljon ezektől a gonoszságoktól, amik nekik annyi szenvedést okoz(hat)nak, és megértsék a büntetés értelmét és jelentőségét, amivel majd mindezekre kegyetlenül lesújt.
„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”
2018.10.21. 23:11
Megértettem, legalábbis megsejtettem
Címkék: homoszexualitás hazugság büntetés kereszténység megértés motiválatlanság gondviselés bűn katolicizmus politikai korrektség kapzsiság gonoszság pogányság uszítás sejtelem eretnekség 2018 bevándoroltatás zabolátlanság gyönyörhajhászás
Szólj hozzá!
2017.09.15. 19:36
sötét ben a hangok oka
Címkék: lélek ördög népmese
1.
(a tűz mellett sötét ben az ördög és pirigyi pista)
(a fák mögül leskelődik tomi és áfonya szeme)
- hejh ha volna – sóhajtja pista
- add hát nekem – szól az ördög
mutatóujját felemeli szemét szűkre húzza – s Ő a tét – szögezi le sötét ben
(hallgat és reszket tomi és áfonya zizeg)
(pirkadatkor eltűnik az ördög)
(eloson sötét ben tomi és áfonya)
(összeütközik a törvénnyel sötét ben de kereket old tomi és áfonya)
2.
úgy lett hogy lett mihez kezd most pista – jól megtermett mihezkezdésemben ki lesz az én segítségem - olvad el pirigyi pista szíve
(ül a priccsen sötét ben)
(kalandvágytól fűl tomi és áfonya iskolakerülő pici lelke)
tomi szól – áfonya sötét ben ül tanácstalan pirigyi pista s nekünk kötelességünk a segítség
szabadító alagutat ásunk sötét ben priccse alá mit szólsz áfonya ilyeténképpen
- volt már ilyen tomi vágjunk bele bátran
(később kaland kaland hátán menekül sötét ben tomi és áfonya)
- sötét ben szabad – örvendezik áfonya
3.
- ha jő az ördög hadd beszéljen csak sötét ben – nyomatékos kérés tomi szájából
(lapul a szobában a fal tövében az ablak alatt sötét ben pista tomi és áfonya)
itt az ördög – jöttem vinni – hallja ahogy kucorog az ablak alatt sötét ben pista tomi és áfonya verítéke hideg
(az ablakban ni mit művel egy karikós kalács magyar hangja sötét ben)
- kiállottam kiállod-e
- kiállom s most add ide
- élve eltemetve elbomolva
szárba szökve levágatva
agyba-főbe verve ízzé-porrá morzsolva
vízbe fullasztva összegyúrva dagasztva
fél éjszakán kelesztve
- kiállom s most add ide
- összegyúrva dagasztva fél éjszakán kelesztve célállomás a tüzes kemence kiállottam kiállod-e
- szabad légy – fut a pokolba kacag az égre a végre megszabadult pirigyi pista
(ujjong tomi és áfonya)
4.
(sötét ben megfáradt hérosz pirkadatkor a felkelő napba távozik)
1 komment
2017.08.29. 23:51
Orehóczki Miklós énekel
Címkék: magyar magyarság magyar nóta mélymagyar magyar népzene katonadal magyar népdal orehóczki miklós
Szólj hozzá!
2017.05.21. 05:11
Három „nagy forradalom”
Címkék: történelem csőcselék terror társadalom szabadság demokrácia forradalom kommunizmus ember egyenlőség szocializmus hierarchia globalizmus haladás szolidaritás testvériség deviancia tekintély aberráció felvilágosodás embervolt humánum 1789 nagy francia forradalom hatalomgyakorlás proletariátus 1917 ember mivolt progresszió liberálbolsevizmus hatalomtechnika társadalommérnökség nagy októberi szocialista forradalom genderforradalom három nagy forradalom
Az első „nagy forradalom” (1789) a csőcselékkel legyilkoltatta a hierarchiát, a tekintélyt;
a második „nagy forradalom” (1917) a proletárokkal legyilkoltatta a szolidaritást, a humánumot;
a harmadik „nagy forradalom” (mely napjainkban zajlik) a deviánsakkal, aberráltakkal legyilkoltatja az embert.
(A bejegyzés) Innét: bbjnick.blog.hu/2017/05/20/harom_nagy_forradalom
÷ ÷ ÷
Apdét vagy kiegészítés, 2017. november 8.:
Száz éves a Nagy Októberi Szocialista Forradalom
...Minden forradalmi hagyomány megtalálja a maga közegét: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom az őrültek és bűnözők öröksége. A mai liberálbolseviki társadalommérnökök (markszengelszleninsz egyenesági szellemi utódai) válogatott aberráltakkal, drogos kurvákkal, elmebeteg buzeránsokkal, genderkárosultakkal, pedofilokkal, zoofilokkal, nekrofilokkal, szellemi fogyatékosokkal, pszichopatákkal akarják „megváltani a világot”... (Innét: mandiner.hu/cikk/20171107_november_7_alkalmabol_vetkozott_a_femenes#commentanch6213797)
(A bejegyzés) Innét: bbjnick.blog.hu/2017/11/08/szaz_eves_a_nagy_oktoberi_szocialista_forradalom_195
Szólj hozzá!
2017.04.25. 23:59
Dózsa–Pruck–ügyi summárium
Címkék: média sajtó kommunikáció történelem 1982 emlékezet 1956 liberalizmus kommunizmus schmidt mária baloldal szocializmus 1986 2017 kádárkor értékvesztés kádárvilág farizeizmus 2016 eörsi lászló mértékvesztés karaktergyilkosság véleményterror dózsa lászló lászló petra pruck pál rougier michael
2016. november 6-án írtam:
A csőcselék önérzete a lincselés, a csőcselékké züllött tömegembernek folyamatosan szüksége van valakire, akit leránthat, akit téphet, húzhat-vonhat, mint a koncot, akit üthet, rúghat, taposhat (ha csak virtuálisan is), különben elbizonytalanodik önnön létében. A 444.hu és a hasonló „orgánumok” ezt az igényt szolgálják ki. A tömegember e sajátos jellemvonását a politika is jól ismeri és rendszeresen vissza (is) él vele.
A csőcselék politikai célzatú virtuális „etetésére” klasszikussá vált példa László Petra (operatőrnő) esete. Nyilvánosságra hoztak egy portálon egy videofelvételt, melyhez csatoltak egy olyan kommentárt, ami megvetendő primitív agresszorként tüntette fel egy radikális jobboldali médium (a videofelvételen látható) operatőrnőjét. A tömeg lincséhesen rávetette magát a prédára, anélkül, hogy kétségbe vonta volna a portál által nyújtott értelmezést. (Ez olyannyira így történt, hogy az index.hu például olyan fotóval illusztrálta László Petra agressziójáról hírt adó cikkét, melyen egyértelműen–nyilvánvalóan látszott, hogy az operatőrnő nem követhette el, amivel megvádolták, nem buktathatta fel a gyermekét magához szorítva futó szírt; ám ez, természetesen, senkit nem zavart, sem az újságírókat, sem a hírt átvevő médiumokat, sem olvasóikat.)
A Dózsa-Pruck-ügy László Petra ügyéhez egészen hasonló kottát követ. Egy fegyveres kiskamaszt ábrázoló, közismert, különböző kiadványokban már jó néhányszor publikált, ’56-os fényképen Dózsa László, színész, önmagát vélte felismerni és ezen közlésének hitelt adva, a fotóról készült Emlékév-plakáton, az 1956-os Emlékbizottság az ő (Dózsa László) nevét tüntette fel. A plakátok nyilvánosságra kerülését követően jelentkezett a sajtónál néhány személy, akik (a plakáton látható) fiút, az 1990-es években elhunyt rokonukkal, Pruck Pállal azonosították: Dózsa László ezt követően úgy nyilatkozott, hogy a kegyeleti szempontokat tiszteletben tartva, bár önmagának hiszi a képen látható fiút, nem ragaszkodik hozzá, hogy hivatalosan vele azonosítsák, Schmidt Mária, az Emlékév kormánybiztosa, pedig közleményt adott ki, amelyben leszögezte, ő, történészként, csak azt a verziót fogadhatja el, amelyről hiteles, történészek által megvizsgált, információi vannak. A történet azonban nem ért itt véget, ellenkezőleg, itt kezdődött csak el: az erre szakosodott és politikailag is ez irányba motivált médiumok virtuális lincskampányt indítottak Dózsa László és Schmidt Mária ellen.
A nagy csinnadrattával (többek között Pruck Pál „sértett rokonai” és Eörsi László „történész” bevonásával) elindított médiakampány célja, hogy hiteltelenítse el, hazugság és (történelem)hamisítás vádjával sározza be, tegye utálat és megvetés tárgyává, azaz páriává Dózsát és Schmidtet. A vádakat főként három érvre alapozzák: az első érv, hogy a vitatott, fegyveres kiskamaszt ábrázoló fotó 1956 novemberében megjelent az amerikai Life magazinban, képaláírásában Pruck Pálként megnevezve a fiút; a második, hogy 1982-ben a Népszabadságban és 1986-ban a Velünk élő történelem című televíziós műsorban megszólaltattak egy Pruck Pálként bemutatott középkorú férfit, aki azonosította magát a Life-ban megjelent fényképpel és elismerte „ötvenhatos bűneit”, a kommunista rendszerpropaganda elvárásaihoz igazodva, egy félrevezetett, becsapott és kihasznált gyerek botlásaiként interpretálva azokat; a harmadik pedig, hogy a rokonok által Pruck Pálról a sajtó rendelkezésére bocsátott gyerekkori és fiatalkori fényképek hasonlóságot mutatnak a plakáton szereplő fiúval. S ezek valóban fajsúlyos érvek, csakhogy nem Dózsa és Schmidt hiteltelensége mellett...
A „nevezetessé vált”, fegyveres kiskamaszt ábrázoló, Michael Rougier, a Life-fotósa által készített fénykép az elmúlt negyed században számtalan alkalommal és módon publikálásra került, úgy népszerű kiadványokban, mint történeti szakmunkákban, dokumentumfilmekben, ünnepi megemlékezések díszletelemeként stb. látható volt; ám eddig soha, senki nem nevesítette (azonosította) a fotón látható fiút, mivel mindenki egyöntetűen úgy ítélte meg, ehhez nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű és hitelességű információ. Ismert volt ugyan az 1956 novemberi Life-közlés a Pruck Pál képaláírással, ahogy (szakmai körökben) ismertek voltak az 1982-es és 1986-os Pruck-nyilatkozatok is, de ezek, kritikai megközelítéssel, épp úgy tekinthetők „fedőnévadásnak”, illetve a kommunista belügy és/vagy titkosszolgálat „konstrukcióinak”, mint korrekt forrásoknak; Pruck Pál pedig (ha létezett valaha — a Pruck-rokonok feltűnéséig erről sem állt rendelkezésre bizonyosság), aki alátámaszthatta vagy cáfolhatta volna azokat, 1990 után, vélhetőleg nagyon tudatosan és következetesen, kerülte a nyilvánosságot, méghozzá oly sikeresen, hogy egyetlen, 1956-tal hivatalból foglalkozó személynek sem került a látóterébe.
Amikor az 1956-os Emlékbizottság Dózsa László közlése, dokumentumai és hozzájárulása alapján, a közismert színész nevét tüntette föl a plakáton, nemcsak jóhiszeműen, de korrektül is járt el, mivel a rendelkezésére álló ellenőrizhető információkra hagyatkozva hozott döntést. A Pruck-rokonok csak a plakát nyilvánosságra kerülése után jelentkeztek (és akkor sem a Bizottságnál, hanem a sajtón keresztül üzengettek), tehát állításaikat és az általuk előtárt dokumentumokat nem ismerhették és így nem is vehették figyelembe. A Pruckról, a rokonok feltűnése előtt rendelkezésre álló információkat pedig (mint azt fentebb már említettem) egyetlen történész sem tekintette mérvadónak...
2017. április 12.:
Mivel a sajtóban hírek jelentek meg arról, hogy az ’56-os Intézet kimerítő vizsgálatokat folytatott a „Dózsa–Pruck–ügyben” és egyértelműen megállapította, hogy az az 1956-os Emlékbizottság plakátján Pruck Pál szerepel, ezért megpróbáltam utánakeresni a vizsgálatnak a Világhálón. Azonban az Intézet által kiadott dokumentumot sehol sem találtam, mindössze hvg-s, 444.hu-s és index.hu-s cikkeket, amelyek a 2016 októberében egyszer már megfogalmazott érveket és vádakat ismételték és olyan furcsa megállapításokat tartalmaztak (lásd például itt: http://index.hu/belfold/2017/04/10/bebizonyitottak_pruck_pal_szerepel_az_56-os_plakaton/), mint hogy Pruck Pál a plakáton is szereplő fotón 15 éves volt, állami gondozott, majd a hatvanas évek elején, 17 évesen, csatlakozott egy galerihez, amely autókat, motorokat és bicikliket lopott és ezért két évre börtönbe (az aszódi javítóintézetbe) került, ahonnét megszökött... Ha Pruck Pál a hatvanas évek elején 17 éves volt, akkor hogyan lehetett 1956-ban 15 éves?...
Ki érti ezt?!
÷÷÷
Apdét vagy kiegészítés, 2017. április 24.
Az ’56-os Intézet „jelentése” @olias: nick jóvoltából: http://www.rev.hu/rev2/images/content/kiadvanyok/jelentes_emlekevkepek.pdf
÷÷÷
Apdét vagy kiegészítés, 2017. április 25.
...Nagyon röviden, mert nincs kedvem még egyszer leírni, amit fent, a blogbejegyzésben már leírtam: a Dózsa-Pruck- ügy két történet; az első történet egy történeti kérdés (ki látható a fotón?), a második egy politikai szardobálás és lincskampány (kinek a kurva anyját?). Engem az első történet érdekel, aminek megismerését jelentősen gátolja a második történet. Ha már mindenképpen meg akarjátok kövezni Schmidt Máriát, akkor keressetek valami meggyőzőbb indokot hozzá.
Az ’56-os Intézet „jelentéséhez”: a jelentés egyetlen olyan elemet sem tartalmaz, ami 2016 novemberében már ne lett volna ismert, amit ne tartalmazna akár az én fenti blogbejegyzésem is. Ez a történet még korántsem lezárt, rengeteg nyitott kérdés van még Dózsával és Pruckkal kapcsolatban is, aminek tisztázása nem kis történészi munkát kíván. Már ha a vérgőzös lincselkedők hagyják a történészeket dolgozni...
(A bejegyzés(részletek)) Innét: bbjnick.blog.hu
Szólj hozzá!
2017.03.12. 11:03
Egy nős poszt (Négy bekezdés a „nőkérdésről”)
Címkék: biztonság család nő férfi anya apa európa feminizmus liberalizmus demokrácia széchenyi istván gyermek szeretet párkapcsolat kereszténység felelősség egyenlőség házasság emancipáció egyenjogúság katolikus egyház cheever john férfi és nő nőkérdés az óceán egyneműsítés egyenlősítés a keresztnek jele
„(...) Ha csodákat szült a keresztnek jele, — s ezt hiába tagadnám, — akkor tán az a legbámulandóbb, hogy csak a kereszt varázsereje és isteni eredete szülte valójában annak a családi életnek sokszerű báját és boldogságát, amely nélkül családi életnek lehetőségét, sőt létét — még a rómait és hellént is ideértve — egy nemzet sem ismerte, sőt még csak nem is gyanította...
(...)
Az a férfi, aki érzékeit salaktól tisztán tartja, s a nőket megillető polcra helyezi, a nőben mindenekelőtt a lelki tulajdonságokat fogja keresni.
Nők tudományban és művészetben sohasem vihetik a középszeren felül. Toll és kard a férfit illeti, a nőt bölcső és háztartás. Ha bármelyik a másiknak dolgába elegyedik, meghamisítja a természetet.” (Széchenyi tanításai [Összeáll.: Fekete J. és Várady J.] Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Bp., 1926., 157. p.)
„Megértem, Verának sem könnyű, de hát mit tehetek? Az isten irgalmazzon nekem, néha félek, hogy kezet emel rám – mondjuk, fejbe vág egy kalapáccsal, amíg alszom. És nem azért, mert én vagyok én, hanem csak mert férfi vagyok. Néha azt kell gondolnom, hogy a mai nők a világtörténelem legnyomorúságosabb teremtményei. Úgy értem, ott fuldokolnak az óceán kellős közepén. Például rajtakaptam, hogy Pete Barnstable-lel nyalják-falják egymást a spájzban. Azon az estén, mikor elveszítette a fülbevalót, és én megjöttem Minneapolisból. Szóval mikor hazaértünk, és még nem vettem észre, hogy az egyik fülbevaló nincs meg, előálltam, hogy mit jelentsen ez az entyempentyem Pete Barnstable-lel. Erre ő – nagyon emancipáltan – kijelenti, hogy egy nőtől nem várható el, hogy beérje egyetlen férfi hódolatával. Erre én megkérdezem, hogyan értsem ezt, ez az elv rám is vonatkozik-e? Ha ő kikezdhet Pete Barnstable-lel, én miért ne vihetném ki Mildred Rennyt a parkolóba? Mire ő kijelenti, hogy én mindenféle szennyes dolgot magyarázok az ő szavaiba. Ha ilyen mocskos a fantáziám, neki kár velem szóba állni. Ezek után vettem észre, hogy elvesztette a fülbevalót, itt jön az, hogy milyen hideg kő a zafír, utána meg...” (Cheever, John: Az óceán (1964). In: A vörös bútorszállító kocsi. Elbeszélések. Európa Kk., Bp., 1983., 321. – 322. p.)
Annyira becsapottak, megalázottak, kiszolgáltatottak, megraboltak még sohasem voltak a nők, mint éppen manapság, a liberális demokratikus hazugságrendszerben. Ez a rendszer csak olyan (hamis) alternatívákat kínál a nőknek, amelyekkel csak úgy élhetnek, ha megtagadják női méltóságukat és másodosztályú férfiként, bérrabszolgaként vagy prostituáltként próbálnak érvényesülni. Erről kellene beszélnünk és nem a kvótahülyeségekről. De ennek a rendszernek (e rendszer haszonélvezőnek) addig jó, amíg a nők a kvótásdikon és egyéb „egyenlőségesdi” baromságokon vekengenek és nem teszik föl a kérdést: mit etetnek minket ezzel a sok fűrészporral, inkább arra válaszoljanak, hogy miért kell nekem női voltomat feladnom, hogy érvényesülhessek (létezhessek) a mai társadalomban? Milyen társadalom az/ez, ahol egy nő nem lehet nő?
*
Egy férfi és egy nő szeretetkapcsolata mindig, minden társadalmi környezetben lehetett (és lehet) őszinte és mély. Minden kor, minden társadalmi környezet, gátolhatta és segíthette is azt. A miénk is. Az a tévképzet, hogy az „egyenjogúság” egy magasabb szintű férfi-nő kapcsolatot biztosít (mint bármely más korábbi viszonyrendszer) csak egy (a közgondolkodásba mélyen belesulykolt) igazolatlan állítás: ez a viszonyrendszer éppúgy gátolhatja, nehezítheti, mérgezheti ezt a szeretetkapcsolatot, mint ahogyan erősítheti is. Egy „emancipált” nő és az ő társa miért volna szükségszerűen boldogabb, mint más párok? (Biztos, ami biztos, megkérdeztem a feleségemet is: ő is valahogy így látja.) Ellenben azt igazolódni látom, hogy a modernitás és a posztmodern liberalizmus rendszerelvűen nő- (és így család)ellenes: azaz semmit sem véd vagy támogat, ami a nőben nő és következetesen olyan alternatívákat ajánl és olyan elvárásokat állít a nők számára, amelyekkel ők csak nőiségük csorbításával/feladásával élhetnek, ill. amelyeket csak nőiségük csorbításával/feladásával teljesíthetnek. Szóval, újra kellene gondolni ezt a modern-posztmodern férfi-nő szereposztást (de, legalábbis, nem kellene magától értetődőnek tekinteni, mert nagyon ráfázhatunk).
*
Mi is a mi európai, nőkkel szembeni férfiudvariaskodásunknak (a) gyökere? Bizony, a kereszténység. Méghozzá, egész pontosan az érett középkor lovagi kultúrájának nőkultusza (annak pedig, evidens módon, a Mária-kultusz). Nincs még egy kultúra az emberiség történetében, amelyben a nők – „pusztán” nő voltuk miatt – ilyen kiemelt tiszteletben részesülnének, mint a mi keresztény európai kultúránk. Természetesen a nő – mint anya, mint szerető, mint munkaerő stb. – minden kultúrában, számtalan módon-formában, értéket jelentett, a nőket megbecsülés övezte, de, mint nálunk („pusztán” nő volta miatt), sehol másutt.
*
A mi (ha úgy tetszik) európai keresztény világunkat az tartotta egyben, hogy a férfiak tisztelték a nőkben az anyát (a saját anyjukat és gyermekeik anyját), a nők pedig a férfiakban az apát (a saját apjukat és gyerekeik apját). Ahogy ezt a képletet szétverték, elsősorban gazdasági, kizsákmányolásnövelési és politikai manipulációs célból (és a férfi-nő kapcsolatból elveszett a két legfontosabb elem, a felelősség és a biztonság), a nőkből tébolyult kurvák, a férfiakból pedig ön- és közveszélyes pszichopata kamaszok lettek. A mai (férfi-nő) konfliktusoknak, problémáknak ez az alapja.
(A bejegyzés(részletek)) Innét: bbjnick.blog.hu
Szólj hozzá!
2017.02.27. 00:55
Hóvirágünnep
Címkék: film irodalom 1983 szocializmus csehszlovák film cseh irodalom hrabal bohumil hóvirágünnep filmklasszikus cseh film slavnosti sněženek menzel jiří hanzlík jaromír hrusínský rudolf macák jiří sust jiří csehszlovák irodalom önvilágámítás vígjátékiság somr josef šafránková libuše bruckner pavel
„(...) Ez igaz, mondta, a levegő itt nyirkos, de egészséges, Kersko, ez az erdei város New York alaprajzához hasonlóan van felosztva és megszámozva, az a betonút olyan, mint az Ötödik avenue, azok a fasorok pedig, amelyek leágaznak belőle, mint a streetek, ha a főút felől jön az ember, akkor a jobb oldalon vannak a páros, a bal oldalon pedig a páratlan számú sorok, ha felülről nézné ezt az erdei várost, hát alaprajza a páfrányok leveléhez lenne hasonlatos... (...) De milyen hosszú, kérem szépen, az a betonút? Boldogan, hogy eldicsekedhet azzal, amit tud, mondta... Az autóbusz-megállótól az országútig, amely Semicéből Hradištkóba visz, kétezer-háromszáznegyvennyolc méter, ennyit mért Procházka úr, az útkaparó..., mondta, és egy összecsukható piros széket hozott, lesöpörte róla a tyúkpiszkot, és hellyel kínált. (...)” (Részlet Bohumil Hrabal Hóvirágünnep c. elbeszéléséből. Az idézet forrása: Hrabal, Bohumil: Véres történetek és legendák. Európa Kk., Bp., 1989., 100.-101. p.)
Bohumil Hrabal (1914-1997) cseh(szlovák) író első novelláskötete 1963-ban jelenik meg. Hrabal ekkor már jó két évtizede ír, az irodalom belső köreiben és a „második nyilvánosságban” korántsem ismeretlenek munkái, ám a szocialista Csehszlovákia hivatalos kultúrpolitikája csak ekkor nyit (többé-kevésbé) szabad utat számára, hogy a nagyközönség elé is kiléphessen. A Gyöngy a mélyben című elbeszéléskötet „hatalmasat szól”; a hrabali elbeszélésmód egyesekből lelkesedést, másokból megbotránkozást vált ki, de szinte senkit nem hagy közönyösen.
A jogi végzettségű Hrabal a német megszállás és a kommunizmus térnyerésének-megszilárdításának éveit (negyvenes-ötvenes évek) részben önkéntes, részben kényszerű „száműzetésben” tölti; vasutasként, hulladékbegyűjtőként, kohógyári munkásként (stb.) dolgozik, miközben az asztalfióknak írva kialakítja azt a (csak rá jellemző) látás- és elbeszélésmódot, amely aztán (lényegében) egész későbbi írói pályáját jellemezi.
Hrabal (ez idő tájt) maga is azok közé tartozik (azok között él), akik, ha nem is feltétlenül üldözöttjei a szép új (kommunista) rendnek, de semmiképp sem preferáltjai: abban a peremlétben tengődik, amelyben a meggyőződéses naplopók, pitiáner ügyeskedők, kispályás szélhámosok és bűnözők, alkalmi- és képzetlen segédmunkások, egzisztenciájuktól megfosztott, lecsúszott kispolgárok, rendszeridegennek minősített értelmiségiek és művészek (stb.); a régi és új világ „underclassa”, csupa megbízhatatlan, a hatalom által épp hogy megtűrt vagy nemkívánatos és akként is kezelt elem. Róluk kezd írni Hrabal, ám nem realista vagy szatirikus stílusban, hanem azzal a szemlélettel és azon a módon, ahogyan hősei a maguk „önvilágámító" módján látnak, gondolkoznak, kommunikálnak: s ezzel egy új látásmódú és új (irodalmi) nyelvű groteszk stílust teremt, egy új autonóm (művészi) elbeszélésmódot, mely csak az övé, s melynek keretei, lehetőségei gyakorlatilag korlátlanok.
Hrabalt „napvilágra lépésének pillanatától” felfedezi magának a film (is). A hatvanas évek elején induló csehszlovák újhullámos filmesgeneráció (Evald Schorm, Věra Chytilová, Jaromil Jireš, Jan Němec, Jiří Menzel stb.) egyenesen (irodalmi) minta- és példaképként tekint az ekkor már (java)középkorú, ötvenes éveiben járó (új) íróra — már a Gyöngy a mélyben c. novelláskötet történeteiből egész estés „szkeccsfilmet” forgatnak (egy-egy rendező egy-egy történetet filmesít meg, majd ezt egy közös alkotássá fűzik össze (Gyöngyök a mélyben, 1965)). A közvélemény róla alkotott képéhez igazodva a nyilvánosságban „kocsmai hantás anarchista filozófus-író”-szerepet alakító, ám valójában alapvetően bizalmatlan, zárkózott és az alkotásban határozottan módszeres-tudatos Hrabal kevesekkel hajlandó mélyebb és/vagy tartósabb szakmai és/vagy emberi kapcsolatba lépni; ezen kevesek egyike Jiří Menzel filmrendező lesz.
Hrabal és Menzel több nagysikerű közös alkotást hoz létre: 1966-ban korai (javarészt negyvenes évek-beli) Hrabal novellák átdolgozásából elkészítik a Szigorúan ellenőrzött vonatok c. filmet (amely Oscar-díjat nyer, s ma már a filmtörténet klasszikusai között tartják számon világszerte), ezt követi 1968-ban a Pacsirták cérnaszálon (amelyet azonban a hatalom betilt és csak 1990 után kerül bemutatásra), majd 1980-ban a Hrabal önéletrajzi ihletésű, gyermekkora világát idéző írásaiból készülő Sörgyári capricció (eredeti cseh címén: Postřižiny, azaz Nyiratkozás) és az 1983-as Hóvirágünnep.
A Hóvirágünnep korabeli műfaji besorolása szerint komédia (azaz vígjáték); s, valóban, mai („hollywood-mérgezett”) szemmel nézve is nagyjából-egészében megfelel a vígjáték-zsáner műfaji követelményeinek; egy kicsit rendhagyó ugyan, afféle „agyas” vígjáték, de azért vígjáték, gondolhatnánk, mondhatnánk róla. Azonban ha valamelyest ismerjük az 1968 utáni (a „prágai tavasz” vérbefojtását követő) csehszlovák (szocialista) kultúrpolitikát, akkor némiképp speciális értelmet nyer számunkra a Hóvirágünnep komédia jellege-vígjátékisága.
A hatvanas évek egyre nyitottabb, egyre virágzóbb szellemi-művészeti élete ’68-cal egy szempillantás alatt véget ér: az ortodox-vonalas kommunista restauráció széleskörű betiltási hullámmal kezdi a hatalomgyakorlást. Sok alkotó emigrál (akkori szóhasználattal: disszidál), többen öngyilkosságba menekülnek vagy „kiszállnak” és/vagy „elsüllyednek”, aki maradni kényszerül/akar és alkotni-dolgozni szeretne, az kénytelen elsajátítani a hatalommal való együttműködés új szabályait és technikáit. A filmesek esetében ez a korábbi művész-szerzői filmes attitűd részleges vagy teljes feladását és bizonyos témák, műfajok (dokumetarizmus, társadalomkritika stb.) „erősen ajánlott” kerülését jelenti; klasszikus irodalmi adaptációkat, „kosztümösfilmeket” forgatnak, valamint megtanulják (esetlegesen adódó) mondanivalójukat filmzsánerek (krimi, vígjáték, mesefilm, sci-fi stb.) keretei közé „csomagolni”. A legsikeresebbnek ezek közül (talán) a „vígjátéki vonal” bizonyul: a cseh irodalomban, színjátszásban és filmben hagyományosan is erős szatirikus, groteszk látás- és elbeszélésmód a hetvenes-nyolcvanas években a csehszlovák „vígjátékgyártásban” talál magának megnyilvánulási formát és kap új lendületet.
A Hóvirágünnep (mint valamennyi Hrabal-Menzel közös munka) népszerűsége elsődlegesen a két alkotó látásmódjának szintézisében rejlik. A Hrabal-szövegek sűrű (gyakran sötét és/vagy az abszurdig túlhajtott) groteszk elbeszélésmódját úgy oldja, teszi befogadhatóbbá Menzel könnyedebb, játékosabb, közérthetőbb szarkasztikus mozgóképes ábrázolásmódja, hogy a történetek (ha valamelyest át is lényegülnek) erejükből és mélységükből (szinte) semmit sem veszítenek. A film irodalmi alapanyagát Hrabal (főként) kerskói elbeszélései adják (Kersko egy, a valóságban is létező, Prága-közeli kis erdei település, ahol, a novellák és a film születése idején, sok prágai, köztük maga Hrabal is, tart fenn víkendtelket); a cselekmény gerince/váza A lakoma c. novella története (egy „kalandos” vaddisznóvadászat, két vadásztársaság ebből adódó konfliktusa, s a konfliktus, egy közös vadkanlakomában történő fölold(ód)ása), ehhez kapcsolják, erre rakják-építik föl az alkotók a (Hrabal által számos önálló írásban megörökített) „költött” kerskói „kisvilág” viszonyait és viszonylatait...
[film, 1983, vígjáték, csehszlovák film, cseh film, Szigorúan ellenőrzött vonatok, Gyöngyök a mélyben, Pacsirták cérnaszálon, Hóvirágünnep, Postřižiny, Menzel Jiří, Hrabal Bohumil, Slavnosti sněženek, Sust Jiří, Macák Jiří, Hrusínský Rudolf, Hanzlík Jaromír, Somr Josef, Šafránková Libuše, Bruckner Pavel, Ostře sledované vlaky, Skřivánci na niti, Sörgyári capricció, Perličky na dně, Němec Jan, Jireš Jaromil, Chytilová Věra, Schorm Evald, Véres történetek és legendák]
A bejegyzés innét: https://bbjnick.blog.hu/2017/02/25/hoviragunnep_slavnosti_sn_enek_912