Egyszer végre igazat kellene mondani már! A kétkeresős családmodell kommunista találmány és az a célja, hogy egy bérért két munkaerőt dolgoztathassanak, a gyerekeket pedig az állam nevelje a számára lehető legkezesebb állampolgárrá. Mivel ez nagyon profitábilis szisztéma, a II. világháború után a tőkés világ is igyekezett minél teljesebben elterjeszteni, csak ők az állami erőszak helyett divatokba csomagolt ideológiák segítségével. A mai globális gazdasági világrend is erre a koncepcióra épül. Ha a férfiak és nők nem ébrednek fel és nem harcolják ki a családhoz való jogukat, ennek gazdasági, szociális és kulturális feltételeit, akkor a globalizmusban kiteljesedik a kommunista utópia és minden ember totálisan szabaddá válik és totálisan kiszolgáltatottá – bábbá – az élcsapat, egy nagyon szűk globális elit kényének-kedvének.
„keserűek vagyunk, amikor / nem akarunk példák lenni...”
2019.07.09. 22:22
Modern család
Címkék: család nő történelem férfi szabadság liberalizmus piacgazdaság kommunizmus szocializmus kizsákmányolás globalizmus házasság modernitás kiszolgáltatottság totalitarizmus gyermeknevelés családalapítás progresszió családpolitika liberális demokrácia nőkérdés kétkeresős családmodell szülő-gyermek viszony
Szólj hozzá!
2019.07.07. 07:33
Prájdfeszt 2019
Címkék: homoszexualitás keresztény katolikusok kereszténység egyenlőség globalizmus katolikus katolicizmus politikai korrektség totalitarizmus katolikus egyház progresszió 2019 konszenzusdiktatúra véleményterror véleménymonopólium konszenzusterror véleménydiktatúra katolikus válasz egalitarizmus homogenizáció gender-ideológia prájdfeszt schneider athanasius
Athanasius Schneider püspök gondolatai:
„A genderideológia önkényuralma és intoleranciája a saját logikája szerint teljes odaadást követel. A társadalomnak ezért minden szegmensét, a katolikus egyházat is beleértve, kötelezni próbálják annak kifejezésére, hogy ezt az ideológiát elfogadják. Az egyik legelterjedtebb és legkonkrétabb nyilvános módja ennek az ideológiának a kierőszakolására az úgynevezett »meleg büszkeség« parádékban valósul meg.
Nem zárhatjuk ki, hogy a katolikus egyház a nem is túl távoli jövőben hasonló helyzettel kell, hogy szembenézzen, mint amilyen az első három évszázad üldözéseinek kora volt a Római Birodalomban, amikor a keresztényeknek kötelező volt alávetniük magukat a bálványimádás totalitárius ideológiájának. Azokban az időkben az alávetettség igazolásának nyilvános és politikailag korrekt próbája a tömjénszemek égetése volt egy bálvány vagy a császár szobra előtt.
Ma a tömjénszemek égetése helyett a »meleg büszkeség« parádékkal való szolidaritás gesztusát kínálják fel, hogy azt a papok szívélyesen üdvözöljék, és hogy akár különleges imaszolgálatot is végezzenek a homoszexuális tevékenységekhez fűződő állítólagos jogok, és az ideológiájuk terjesztésének támogatására. Egy elképesztő forgatókönyvnek vagyunk tanúi, amiben egyes papok, sőt, püspökök és bíborosok már most szégyenérzet nélkül felajánlják a tömjénszemeiket a homoszexualitás és a genderideológia bálványának, e világ hatalmasságainak - politikusok, a közösségi média óriásai, nagyhatalmú nemzetközi szervezetek - ünneplése közepette.
Mi a helyes válasz egy keresztény, egy katolikus, egy pap és egy püspök részéről az úgynevezett »meleg büszkeség« jelenségére?
Mindenekelőtt szeretettel hirdetnünk kell az isteni igazságot az emberi személy teremtéséről, az igazságot a homoszexuális hajlamok objektív pszichológiai és szexuális rendellenességéről, és mindezek után beszélnünk kell a homoszexuális hajlamú személyek számára nyújtandó szükséges és diszkrét segítségről, amellyel ők gondoskodást és szabadulást nyerhetnek a pszichés fogyatékosságuk alól.
Emellett hirdetnünk kell az isteni igazságot a homoszexuális cselekedetek és homoszexuális életvitel súlyosan bűnös jellegéről, mivel azok sértik Isten akaratát. Igaz testvéri aggódással kell hirdetnünk azt az isteni igazságot, hogy az aktív és bűnbánatot nem gyakorló homoszexuálisok az örök kárhozat veszélyének teszik ki a lelküket.
Azonfelül állampolgári kiállást felmutatva, valamint használva minden rendelkezésre álló békés és demokratikus eszközt, tiltakoznunk kell a keresztény meggyőződések semmibevétele, és a lealacsonyító obszcenitások közszemlére tétele ellen. Tiltakoznunk kell azoknak a felvonulásoknak a ránk - kis- és nagyvárosok egész lakosságaira - való rákényszerítése ellen, amelyeket a politikai és ideológiai erőszakosság jellemez.
A legfontosabb dolog azonban a spirituális eszközökben rejlik. A legerősebb és legértékesebb választ azok a nyilvános és magánúton végzett cselekedetek jelentik, amelyek kiengesztelik azt az isteni szentséget és fenséget, amit az úgynevezett »meleg büszkeség« parádék oly súlyosan és nyilvánosan megsértenek.
Az engesztelés cselekedeteitől elválaszthatatlan a buzgó ima a homoszexuális ideológia hirdetőinek és aktivistáinak megtéréséért és a lelkük örök üdvösségéért, és még inkább ama sajnálatra méltó emberek lelkéért, akik a homoszexualitást gyakorolják.
(...)
Nem fogok egyetlen tömjénszemet sem égetni a homoszexualitás és genderelmélet bálványa előtt, még akkor sem, ha - ne adja Isten! - a plébánosom vagy a püspököm ezt megtenné.
Magánúton és nyilvánosan engesztelő cselekedeteket fogok végezni, és közbenjáró imákat fogok felajánlani mindazok lelki üdvéért, akik a homoszexualitást támogatják és gyakorolják.
Nem fogok megriadni a genderelmélet új ideológiai és politikai önkényuralmától, mert Krisztus velem van. És mert Krisztus legyőzte a múlt összes önkényuralmi rendszerét, a mi időnkben le fogja győzni a genderideológia önkényuralmát is.” [forrás]
Szólj hozzá!
2019.07.06. 23:59
Budapest Pride 2019
Címkék: homoszexualitás nő férfi szabadság liberalizmus többség kisebbség globalizmus kiszolgáltatottság politikai korrektség normalitás progresszió bizalomvesztés 2019 arányosság liberális demokrácia egalitarizmus homogenizáció gender-ideológia prájdfeszt állati jogok egyneműsítés egyenlősítés privilegizált kisebbségek
„Az American Interest szerint a melegházasság bevezetése után a következő lépés a transzneműség diktatúrája mellett a poliamória és a vérfertőzés legalizálása lesz, mivelhogy ez következik a dolgok logikájából.”
A buzik összeprájdozták maguknak, hogy nem egészen két évtized alatt a társadalom velük szembeni jóindulatú közönye közutálattá változott. Csak a mélységesen primitív és/vagy a mentálisan nagyon beteg embereket lehet ilyen önpusztító játszmákba belemanipulálni. Ha valakinek mindeddig nem lett volna nyilvánvaló, mára annak is kétségtelenné vált, a buzik ilyenek: ön- és közveszélyesek.
***
A prájdban egy, a kommunizmusnál és a nemzetiszocializmusnál együtt is betegebb, gonoszabb és gyilkosabb totalitarizmus előképe manifesztálódik. Aki ezzel bármilyen formában is azonosul, ehhez bármilyen formában is asszisztál, az nem ember.
***
Az a baja a mai embereknek, hogy túl megengedők. Nem jóindulatból, épp ellenkezőleg, hanyagságból, lelki restségből, alamusziságból. Azt hiszik, ha ők elnézőek másokkal – félrenéznek –, rajtuk sem kérnek majd mások számon semmit. Pedig ez súlyos bűn, ami iszonyatos következményekkel jár. A homoszexualitás nagyon veszélyes deviancia, amit ha a társadalmak nem kezelnek, nem tartanak kordában, nem szankcionálnak keményen, pokoli károkat okoz. Nem lehetünk ennyire megengedőek sem magunkkal, sem másokkal. Nem tehetjük le a homoszexualitás kriminalizálásából adódó terheteket, mert a gyermekeink testi-lelki egészségével fizetünk érte. Megéri?
***
Kommentelők egymás közt. Egy hírportál cikke alatti kommentfolyamban olvastam:
– A bonobóknál megfigyeltek homoszexualitást és pedofíliát is. Akkor ez most természetes?
– Az állatvilágban a homoszexualitás és pedofília vagy pótcselekvés vagy a normál szexuális fókusz abnormális kiterjedése egy-egy egyed esetében. De nincs kizárólagosság. Szemben az emberrel.
– Magyarán: buzi állatok csak az emberek között vannak.
Szólj hozzá!
2019.07.05. 05:01
Folytatható-e társadalmi vita a művi abortuszról?
Címkék: vita gyilkosság művi abortusz magzatgyilkosság
A művi abortusz-vita erkölcsileg értelmezhetetlen és gyakorlatilag lefolytathatatlan, mivel a művi abortusz liberalizálásának hívei meggyilkolják az ellenérdekelteket, így vitaszituáció sem alakulhat ki.
Szólj hozzá!
2019.07.03. 07:11
Miért nem számoltatták el és akasztották fel...?
Címkék: történelem liberalizmus rendszerváltás rendszerváltozás kommunizmus szocializmus igazságszolgáltatás rendszerváltoztatás igazságtétel progresszió liberális demokrácia
Kommentelők egymás közt. Egy hírportál cikke alatti kommentfolyamban olvastam:
– Miért nem álltak bíróságok elé a kommunisták a kilencvenes évek elején? Miért nem számoltatták el és akasztották fel a kommunista vezetőket is, mint ahogyan nácikkal tették? A kommunisták bűncselekményei sem voltak kisebbek, mint a fasisztáké.
– A válasz aránylag egyszerű: azért mert az embereknek elegük lett örökre a kommunizmusból és ennek az „igazságszolgáltató” módszereiből is!
– A kommunistáknak elege lett abból, hogy ne csak ők akasztgathassanak, hanem őket is akaszthassák?
Szólj hozzá!
2019.07.02. 03:01
Politizálhat-e egy pap?
Címkék: politika közélet politikus béke keresztény katolikusok kereszténység igazság igazságosság békesség katolikus politikum katolicizmus egyetértés katolikus egyház közjó klérus politikus ember az egyházi törvénykönyv klerikus az egyház jogainak védelme
Az Egyházi Törvénykönyv szerint:
„287. kán. — 1. §. A klerikusok mindig a lehető legjobban segítsék elő az igazságos békét és egyetértést az emberek között.
2. §. Politikai pártokban vagy szakszervezetek vezetésében tevékeny részt ne vállaljanak, hacsak az illetékes egyházi hatóság megítélése szerint az egyház jogainak védelme vagy a közjó szolgálata ezt meg nem kívánja.” [forrás]
Szólj hozzá!
2019.06.23. 02:19
A lírikus epilógja (kultúrharcos jegyzet)
Címkék: irodalom kosztolányi dezső juhász gyula babits mihály magyar irodalom irodalomtörténet korszellem a lírikus epilógja 1903 négyesy lászló korízlés
„Babits Mihály: A lirikus epilógja
Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?
Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.
Büvös körömből nincsen mód kitörnöm,
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.
Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.
(1903)” [forrás]
Egy 1923-as Babits-interjúból ismerjük a következő történetet:
Babits Mihály 1901-től a budapesti egyetem bölcsészkarának magyar-latin szakos hallgatója volt, ahol rendszeresen látogatta Négyesy László professzor, a kor egyik legtekintélyesebb irodalomtörténésze, esztétája stílusgyakorlat óráit. Négyesy óráin a hallgatók lehetőséget kaptak, hogy felolvassák saját műveiket, amiket aztán hallgatótársaik, a professzor irányításával, megvitattak, elemeztek. Egy ilyen alkalommal lépett először „nyilvánosság elé” Babits is verseivel 1903-ban. Felolvasása azonban közröhejbe fulladt, jellegzetes, éneklő előadásmódja és verseinek furcsaságai hallgatótársaiból hangos derültséget váltottak ki és maga a professzor is negatív kritikával illette az elhangzottakat. Az előadás után Juhász Gyula – aki ekkor szintén az egyetem magyar-latin szakos bölcsészhallgatója volt és az ugyancsak bölcsészhallgató, magyar-német szakos Kosztolányi Dezsővel együtt Babits barátja is – a termet elhagyó Négyesy után szaladt, követte a szobájába és lendületesen és lelkesülten ecsetelte a professzornak a Babits-versek értékeit. Amikor végül elhagyta Négyesy szobáját, a professzor a következőkkel bocsátotta el: ha Ön és Kosztolányi azt mondják, hogy jók a Babits-versek, akkor minden bizonnyal lehet valami benne – én nem tudom.
Eddig a történet. És hogy mi a tanulsága? Bizonyára számos. Az kétségtelenül, hogy egy adott korszak ízlése a korszellem változásával hihetetlen gyorsasággal átalakulhat: az a babitsi költői látásmód és hang, amely a századelőn még a legavatottabb irodalomértők számára is érthetetlennek-értelmezhetetlennek bizonyult, alig egy-másfél évtized múltán már nemcsak bevetté, de egyenesen iránymutatóvá válhatott.
Mindez a kultúrharcról jutott eszembe — s ha már eszembe jutott, ide is jegyeztem.