1. Az elmúlt húsz év toleranciatébolya letarolt tájat hagyott maga után.
2. Széchenyi már közel kétszáz éve figyelmeztette a Hunniában az érintetteket − „…még estünkben is halálos fogással ragaszkodván hozzátok, velünk együtt fogtok dűlni a számunkra Tiáltalatok nyitott sírgödörbe. S akkor kénye szerint dúlhatja majd a hont a soha nem látott kaján irigység.” −, de szavai sem akkor, sem ma, a kései utódok számára, nem hoztak megvilágosodást. A lehetőség, amely 1990-ben adatott − a visszatérés, a beilleszkedés lehetősége az évezredes magyar kultúrába, e kultúra szerves, megbecsült tagjává válás − nem hálát és megnyugvást váltott ki „kisebbségeinkben”, hanem haramiaindulatokat gerjesztett bennük (tisztelet a kivételnek!) és öncélú és tébolyult belháborúvá − mondhatni: mészárlássá − változtatta a kilencvenes és a kétezres évek szellemi közéletét. Suhogtak a jogi és ideológiai husángok és bunkók, figyelem nélkül arra, kit-mit zúznak össze, s arra is, milyen kisstílű aljas napi érdekek eszközeivé (is) válnak.
3. Ki fogja újjáépíteni az Országot? És miből? A „kaján irigység”, a pusztítás szellemét hogyan válthatja fel a közös gyarapodás szelleme? Csak egy építőanyagunk létezik: kulturális hagyományunk. Ne szégyelljünk újratanulni magyarul! A toleranciatéboly őrületéből − amely, mint a „szerződéses viszonyok szupremáciája”, mint „individualizmus”, mint „szubjektivizmus”, mint „pluralizmus” férkőzött be életünkbe s fordított szembe bennünket egymással − ideje újra visszatalálnunk a többezer éves magyar hagyományhoz, az egymás megismerésén, megértésén, az egymástól való tanuláson, az egymáshoz, egy közös cél érdekében történő kölcsönös alkalmazkodáson alapuló befogadáshoz.
3.+1. Ezer szónál is többet ér egy példa. Weöres Sándor így tanít minket (magyar magyarokat, magyar cigányokat, magyar zsidókat) (ön)reflexióra, önismeretre, önbecsülésre, egyetértésre, méltóságra − magyarul (...forog a „magyar univerzum”...):
Weöres Sándor:
HARMINC BAGATELL (részlet)
CIGÁNY
Éc
péc
kapuléc,
Csimpilimpi hova mész?
Pockot viszek a vásárra,
egy peták az ára.
Besuttyantam a sátorba,
állt feltűrve Bábos Dorka,
benn a pocok táncot ropott,
Bábos Dorka sivalkodott,
árus-polc mögé bebújt,
mézes huszár legurult,
uccu neki fuss!
***
Weöres Sándor:
A ZEMPLÉNI ZSIDÓLÁNY
Módos vagyok én,
csinos vagyok én,
esztendőre vagy kettőre
férjhez megyek én.
Faterom nagy úr,
lova, szekere,
övé híres Gömör, Sáros
Zemplén vármegye.
Három vármegyében
rongyot szedni jár.
Van-e toll? Van-e bőr?
Utcán kiabál.
Uram kapja Zemplént,
ez a hozomány.
Apám marad Gömörben és
Sárosban király.
.jpg)
